Huszár Géza professzor bevezető előadásából:
Huszár tanár úr egyike volt a legnevesebb és legkedveltebb tanárainknak. Bevezető előadásában a matematika szépségeit ecsetelve a szakmai sovinizmus veszélyeire a következőképpen figyelmeztetett bennünket. „Tudják kedves kolleginák és kollegák, a matematika a világ legfontosabb dolgai közé tartozik, s a matematikus is eképp ítélendő meg. De azért ne feledjék el soha, hogy aki tiszta matematikus, az tiszta hülye!"
Markos György kocsmai intelme:
Markos tanár úr – mint sokan a Veres Pálné utcában lakó diákok közül is – gyakran fordult meg a Dimitrov tér sarkán lévő műintézményben, a „Koccintóban". Egyik alkalommal oda betévedvén, nem vettük észre őt, s ő sem bennünket. Csak akkor fedeztük fel egymást, amikor jókora pohárral a kezünkben a közgazdászhallgatók nehéz sorsáról kezdtünk – emelkedett hangulatban és stílusban – értekezni. A hirtelen támadt és kissé feszült csendet Markos tanár úr a következő közvetlen szavakkal törte meg: „Ide figyeljetek gyerekek! Az vesse rám az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágom!"
Markos tanár úr, az idegenvezető:
1986-ban vendégprofesszor voltam az Osnabrücki-i Egyetemen. Ott mesélték a földrajzos kollégák, hogy nekünk az 1960-as évek Magyarországát Markos tanár úr mutatta be, alkalmi idegenvezetőként. Az érkező 30 diákot és tanár egy németül kitűnően beszélő kicsiny ember fogadta az állomáson, s kísérte két hétig szerte az országban. Markos tanár úr. A nagy bőröndökkel s hátizsákokkal fölszerelt, s az akkori viszonyok közepette így rengeteg cipekedésre kényszerült társaság gyanúsan nézegette az egy szál ingben és nadrágban, könnyű szandálban álldogáló emberkét, akinek összes fölszerelése egy vállra akasztott bőr oldaltáska volt. És erről a táskáról, aminek tartalmát félig a cigaretta tette ki, legendák keletkeztek. Volt ebben egy szappan, egy borotva és egy kis esőkabát. Ez volt a fölszerelés, ami teljesen elegendőnek bizonyult az út során. Markos tanár úr fáradhatatlan volt, elsőnek kelt és elöl ment a sorban, magyarázott és alkalmi előadásokat tartott a földrajz valamennyi ágában, este előbb gasztronómiai oktatást, utána alkalmi borkóstolót és végül népdalbemutatót rögtönzött. Szigorúan betartott azonban egy szabályt: 11-kor elment mosakodni, s minden nap kimosta teljes ruhatárát, gatyát, zoknit, trikót és inget, amit aztán kiakasztott az ablakba száradni. Este 11 és hajnali 6 között nem volt fogadóképes. De az egész úton Ő volt az egyetlen, aki minden nap tisztát váltott, frissen borotválkozott és a farzsebben hordott fésűjével rendre megigazította frizuráját. Markos tanár úr, aki út közben mellesleg szemináriumot tartott a modern képzőművészetről, a német kubizmusról és a Bauhaus-ról, rögtönzött előadást rittyentett a szovjet tervezési rendszerről és naprakész beszámolót a francia irodalom állásáról, idézve néhány barátját, Camus-t, Sartre-t, Aragont és Triolet-t, elképesztette az akkoriban nem csekély előítélettel idejövő németeket. Ilyen lenne a kommunista professzor? Sokan az ittjártak közül akkor figyeltek föl először arra, hogy nem minden illik abba a sémába, amit hazánkról rajzoltak. Igaz, Markos tanár úr sem illett, s végképp nem illeszkedett az akkori idők rendjébe. Rendkívüli és „renden kívüli" tanárunk volt, extravaganciája ellenére is biztos fogódzó sokunk számára, anélkül, hogy ezt akkor világosan észrevettük volna.
Huszár tanár úr egyike volt a legnevesebb és legkedveltebb tanárainknak. Bevezető előadásában a matematika szépségeit ecsetelve a szakmai sovinizmus veszélyeire a következőképpen figyelmeztetett bennünket. „Tudják kedves kolleginák és kollegák, a matematika a világ legfontosabb dolgai közé tartozik, s a matematikus is eképp ítélendő meg. De azért ne feledjék el soha, hogy aki tiszta matematikus, az tiszta hülye!"
Markos György kocsmai intelme:
Markos tanár úr – mint sokan a Veres Pálné utcában lakó diákok közül is – gyakran fordult meg a Dimitrov tér sarkán lévő műintézményben, a „Koccintóban". Egyik alkalommal oda betévedvén, nem vettük észre őt, s ő sem bennünket. Csak akkor fedeztük fel egymást, amikor jókora pohárral a kezünkben a közgazdászhallgatók nehéz sorsáról kezdtünk – emelkedett hangulatban és stílusban – értekezni. A hirtelen támadt és kissé feszült csendet Markos tanár úr a következő közvetlen szavakkal törte meg: „Ide figyeljetek gyerekek! Az vesse rám az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágom!"
Markos tanár úr, az idegenvezető:
1986-ban vendégprofesszor voltam az Osnabrücki-i Egyetemen. Ott mesélték a földrajzos kollégák, hogy nekünk az 1960-as évek Magyarországát Markos tanár úr mutatta be, alkalmi idegenvezetőként. Az érkező 30 diákot és tanár egy németül kitűnően beszélő kicsiny ember fogadta az állomáson, s kísérte két hétig szerte az országban. Markos tanár úr. A nagy bőröndökkel s hátizsákokkal fölszerelt, s az akkori viszonyok közepette így rengeteg cipekedésre kényszerült társaság gyanúsan nézegette az egy szál ingben és nadrágban, könnyű szandálban álldogáló emberkét, akinek összes fölszerelése egy vállra akasztott bőr oldaltáska volt. És erről a táskáról, aminek tartalmát félig a cigaretta tette ki, legendák keletkeztek. Volt ebben egy szappan, egy borotva és egy kis esőkabát. Ez volt a fölszerelés, ami teljesen elegendőnek bizonyult az út során. Markos tanár úr fáradhatatlan volt, elsőnek kelt és elöl ment a sorban, magyarázott és alkalmi előadásokat tartott a földrajz valamennyi ágában, este előbb gasztronómiai oktatást, utána alkalmi borkóstolót és végül népdalbemutatót rögtönzött. Szigorúan betartott azonban egy szabályt: 11-kor elment mosakodni, s minden nap kimosta teljes ruhatárát, gatyát, zoknit, trikót és inget, amit aztán kiakasztott az ablakba száradni. Este 11 és hajnali 6 között nem volt fogadóképes. De az egész úton Ő volt az egyetlen, aki minden nap tisztát váltott, frissen borotválkozott és a farzsebben hordott fésűjével rendre megigazította frizuráját. Markos tanár úr, aki út közben mellesleg szemináriumot tartott a modern képzőművészetről, a német kubizmusról és a Bauhaus-ról, rögtönzött előadást rittyentett a szovjet tervezési rendszerről és naprakész beszámolót a francia irodalom állásáról, idézve néhány barátját, Camus-t, Sartre-t, Aragont és Triolet-t, elképesztette az akkoriban nem csekély előítélettel idejövő németeket. Ilyen lenne a kommunista professzor? Sokan az ittjártak közül akkor figyeltek föl először arra, hogy nem minden illik abba a sémába, amit hazánkról rajzoltak. Igaz, Markos tanár úr sem illett, s végképp nem illeszkedett az akkori idők rendjébe. Rendkívüli és „renden kívüli" tanárunk volt, extravaganciája ellenére is biztos fogódzó sokunk számára, anélkül, hogy ezt akkor világosan észrevettük volna.
