Toleráljuk a kritikát
Az alábbiakban azon individuális koncepcióimnak kívánok publicitást biztosítani, amelyek szociológiai stúdiumom során involválódtak pszichémben. Nagyon örülnék, ha jelen cikkem konfrontálására az olvasóval verifikálná azon tézisemet, melyek szerint egy ilyen diszciplína, mint a szociológia, amennyiben közérthetőségre aspirál, praxisában nem utilizálhat annyi idegen kifejezést, mint ez az adott szituációban oly pregnánsan konstatálható.
De félre a tréfát, nézzük meg, mi is a szociológia trágya. Mint az az olvasókönyv 22. oldalából kiderül „a szociológia specifikus tárgya az anyagi-gazdasági és a tudati-ideológiai viszonyok közti kölcsönhatás a maga konkrétságában és történelmiségében, illetve olyan társadalmi jelenségek és intézmények vizsgálata, amelyek sajátosságai csak az anyagi-gazdasági és a tudati-ideológiai viszonyok közötti kölcsönhatás feltárásával közelíthetők meg."
Na tessék! Aki még ezekután sem tudja, mi a szociológia specifikus tárgya, az olvassa el még egyszer.
A 49. oldalon még jobban megmagyarázzák a dolgot, ráadásul a megértést rövid, tömör mondatok segítik elő, ezek közül szeretnék bemutatni egyet: „Ennek következtében azonban objektíve nagyobb a lehetőség arra, hogy ha nem is válik azonossá a tudományos gondolkodás és a politika, de a politika alakításában mindinkább kifejeződjön a tudományok, s köztük a társadalomtudományok és a szociológiai tudásanyaga, a tudományos ismeretek tehát egyre inkább a politikai döntés egyrészt közvetve is alapozhat tudományos információk tömegére, mint az esetleges széles társadalmi méretekben születő döntés (amely, tegyük hozzá, a modern társadalom rendkívül összetett viszonyai között egyébként is kikerülhetetlenül formálissá válik), másrészt a tudomány képviselőinek közvetlen bevonása a döntések előkészítésébe ugyancsak általánosabb gyakorlat lehet."
Az előbbivel ellentétben, ennek megvan az az előnye is, hogy értelmetlen. Egy ilyen hosszú mondatnál örüljünk annak, hogy a szerző be tudta fejezni, és ne állítsunk olyan követelményeket elébe, hogy a közepén is emlékezzen rá, miről is kezdett beszélni a mondat legelején.
Ezek után már szinte üdülésnek hatnak az itt-ott elpötyögtetett idegen szavak és kifejezések, úgymint: az establishment kooptálja (18), ... a zoning problémája (174. jelzem, valóban érdekes probléma lehet, hát még ha tudnám, mi az), ...idioszinkratikus (11), ... par excellence (169)...a predikció (19), ...cost and benefit analysis (21), ...anketománia (24), ...konformitás (26) stb., hogy csak a szebbjét említsem. külön vitrint érdemel a: „vertikális generációk közti társadalmi mobilitás."
Mit csinálhat akkor egy szociológus, ha mint „kékharisnyás kutató ... kulturális sznobériánkra apellál" (33). Érdekelne, hogy a fent említett ruhadarab mennyiben befolyásolja az apelláló hatékonyságát.
Azt szeretném, ha valaki megmagyarázná, milyen egy „egyszerű stimuluskérdés" (63), vagy mit fejez ki a reproducibilitási együttható (68)?
Hát ennyit így első és utolsó nekifutásra. És ha esetleg ezt a cikket valaki a szociológia bírálatának fogná fel, annak a 18. oldal egy mondatának némileg átfogalmazott változatát ajánlom: „A postindustriális társadalom szociológiájának éppen az az egyik fő jellemzője, hogy képes tolerálni az ilyen jellegű kritkákat."
Hát tolerálja...
De félre a tréfát, nézzük meg, mi is a szociológia trágya. Mint az az olvasókönyv 22. oldalából kiderül „a szociológia specifikus tárgya az anyagi-gazdasági és a tudati-ideológiai viszonyok közti kölcsönhatás a maga konkrétságában és történelmiségében, illetve olyan társadalmi jelenségek és intézmények vizsgálata, amelyek sajátosságai csak az anyagi-gazdasági és a tudati-ideológiai viszonyok közötti kölcsönhatás feltárásával közelíthetők meg."
Na tessék! Aki még ezekután sem tudja, mi a szociológia specifikus tárgya, az olvassa el még egyszer.
A 49. oldalon még jobban megmagyarázzák a dolgot, ráadásul a megértést rövid, tömör mondatok segítik elő, ezek közül szeretnék bemutatni egyet: „Ennek következtében azonban objektíve nagyobb a lehetőség arra, hogy ha nem is válik azonossá a tudományos gondolkodás és a politika, de a politika alakításában mindinkább kifejeződjön a tudományok, s köztük a társadalomtudományok és a szociológiai tudásanyaga, a tudományos ismeretek tehát egyre inkább a politikai döntés egyrészt közvetve is alapozhat tudományos információk tömegére, mint az esetleges széles társadalmi méretekben születő döntés (amely, tegyük hozzá, a modern társadalom rendkívül összetett viszonyai között egyébként is kikerülhetetlenül formálissá válik), másrészt a tudomány képviselőinek közvetlen bevonása a döntések előkészítésébe ugyancsak általánosabb gyakorlat lehet."
Az előbbivel ellentétben, ennek megvan az az előnye is, hogy értelmetlen. Egy ilyen hosszú mondatnál örüljünk annak, hogy a szerző be tudta fejezni, és ne állítsunk olyan követelményeket elébe, hogy a közepén is emlékezzen rá, miről is kezdett beszélni a mondat legelején.
Ezek után már szinte üdülésnek hatnak az itt-ott elpötyögtetett idegen szavak és kifejezések, úgymint: az establishment kooptálja (18), ... a zoning problémája (174. jelzem, valóban érdekes probléma lehet, hát még ha tudnám, mi az), ...idioszinkratikus (11), ... par excellence (169)...a predikció (19), ...cost and benefit analysis (21), ...anketománia (24), ...konformitás (26) stb., hogy csak a szebbjét említsem. külön vitrint érdemel a: „vertikális generációk közti társadalmi mobilitás."
Mit csinálhat akkor egy szociológus, ha mint „kékharisnyás kutató ... kulturális sznobériánkra apellál" (33). Érdekelne, hogy a fent említett ruhadarab mennyiben befolyásolja az apelláló hatékonyságát.
Azt szeretném, ha valaki megmagyarázná, milyen egy „egyszerű stimuluskérdés" (63), vagy mit fejez ki a reproducibilitási együttható (68)?
Hát ennyit így első és utolsó nekifutásra. És ha esetleg ezt a cikket valaki a szociológia bírálatának fogná fel, annak a 18. oldal egy mondatának némileg átfogalmazott változatát ajánlom: „A postindustriális társadalom szociológiájának éppen az az egyik fő jellemzője, hogy képes tolerálni az ilyen jellegű kritkákat."
Hát tolerálja...
