A fene ezt a sok svábot – tört ki az őszinte felkiáltás a húgomból a minap (nincs is húga – a szerk. megj.). Csinálj már valamit, azért tanítattunk.
– Ide figyelj kishúgom, azt hiszed, mert valaki a közgázra jár, már mindenhez ért?
– Nem azt modtam, hogy mindenhez, de te semmihez sem értesz, persze ez csak részben a te hibád.
– Ha akarod tudni, két félévben csak svábbogarakkal foglalkoztunk, az első félévben tanuljuk a tenyésztésüket, a második félévben a kiirtásukat.
Hazudnom kellett, úgyis azt tartják rólunk, hogy semmi hasznosat nem tanulunk. Node sebaj, elvégre tervmatematika szakos vagyok és már ennél vadabb dolgokra is használják a matematikát. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy egy pár éve nyugati szakirodalom is van, nyugaton pedig sok a sváb, ott ugyanis a rothadó jelleg miatt jobban élnek, az nekik jobb táptalaj. Szóval elsétáltam a Széchényi és az Országgyűlési könyvtárba, míg végül egy eldugott polcon felfedeztem három csodálatos tanulmányt, amelyek a New Science Musical Corporationban jelentek meg és mind lineáris svábbogárirtással foglalkoztak. Nekiláttam a feladatnak.
Köztudomású a modellalkotás sarkalatos kérdése, hogy a modell a valóság hű tükrözése mellett ne legyen túlságosan bonyolult, ezért egyszerűsítő feltételezésekre volt szükség. Eltekintettem attól, hogy a tanács a közeljövőben általános svábbogárirtást rendel el, ennek valószínűsége ugyanis csak a negyedik tizedesben ad nullától különböző számot, valamint attól, hogy négyzetes vagy annál magasabb hatványkitevőjű svábok megtámadják lakásunkat. Vettem egy átlagos svábtelepet, a Bérkocsis utca 42-t, cirka ötmillió svábbal. És itt most álljunk meg egy pillanatra. A hazai szociológusok szerint e bogarak idegesítik a lakókat, a svábok ugyanis rondák, úgyszólván ehetetlenek, a nők félnek tőlük, a kisgyerekek pedig belerakják egymás fülébe, vagyis jelenlétük hátráltatja a társadalmi fejlődést és csak kárt okoz a szocializmus jelenlegi szakaszának.
Szerintem ez nagyon felületes véleményalkotás. Mert igaz, hogy rondák, de semmiféle paragrafus nem írja elő nézegetésüket, egyetemi viszonylatban sem az egyetlen lehetetlen étel, az pedig kifejezetten hasznos, hogy a nők legalább félnek valamitől. És a fülberakás is nagyon relatív, mert egy bogár ki is tud mászni, ellentétben azzal a savanyúcukorral, amit az óvodában raktak a fülembe és tíz vödör meleg víz kellett a kiolvasztásához, arról nem is beszélve, hogy a svábbogár alakú szappanok gyártása új távlatokat nyithat a gyermekmosdatásban.
A hazai szociológusok után rátérnék a polgári szerzők bírálatára. Kiindulásuk helyes volt, a lineáris programozás megfelelő módszer a probléma kezelésére, de a célfüggöny elméleti háttere nagyon is vitatható. Ők ugyanis a kiirtandó svábok számát maximalizálták. Valószínűleg svábbogárirtószer-gyárosaik profitját akarták növelni. Az irtószerek használata viszont több szempontból káros:
1. pénzbe kerül
2. felszórása munkát igényel
3. reggelre a lakás tele lesz döglött svábokkal.
Az én módszerem az ún. magyar módszer, sokkal előnyösebb.
1. nem kerül pénzbe
2. felszórása nem igényel munkát
3. reggelre a lakás nem lesz tele döglött svábokkal.
Én ugyanis nem csinálok semmit. A svábok kizárólag éjszakai műszakban dolgoznak, vagyis irtásuk mellőzése esetén reggel szépen visszamásznak a vízvezetékbe. Ha viszont felszórom a lakást egész reggel szedegethetem a döglött bogarakat. Ettől ideges leszek, ami mérhetetlen károkat okozhat a népgazdaságnak. Tegyük fel ugyanis, hogy rosszkedvem átragad filozófia tanáromra, aki másodállásban építésvezető Óbudán, és délután dühében kőpudert rakat vályog helyett a házfalba, aminek következtében összedűl egy új szálloda. Máris kész a baj. Szóval hagyjuk békén a svábokat. Így az optimális program költsége zérus, ami elég olcsó.
Felhasznált forrásmunkák:
Svábtenyésztők zsebkönyve, Gondolat 1966 J.
Schön: Gezarolanalizis, KJK 1963
G. Tood: The methods of the happy cockroach, Pearl Harbor 1984.
– Ide figyelj kishúgom, azt hiszed, mert valaki a közgázra jár, már mindenhez ért?
– Nem azt modtam, hogy mindenhez, de te semmihez sem értesz, persze ez csak részben a te hibád.
– Ha akarod tudni, két félévben csak svábbogarakkal foglalkoztunk, az első félévben tanuljuk a tenyésztésüket, a második félévben a kiirtásukat.
Hazudnom kellett, úgyis azt tartják rólunk, hogy semmi hasznosat nem tanulunk. Node sebaj, elvégre tervmatematika szakos vagyok és már ennél vadabb dolgokra is használják a matematikát. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy egy pár éve nyugati szakirodalom is van, nyugaton pedig sok a sváb, ott ugyanis a rothadó jelleg miatt jobban élnek, az nekik jobb táptalaj. Szóval elsétáltam a Széchényi és az Országgyűlési könyvtárba, míg végül egy eldugott polcon felfedeztem három csodálatos tanulmányt, amelyek a New Science Musical Corporationban jelentek meg és mind lineáris svábbogárirtással foglalkoztak. Nekiláttam a feladatnak.
Köztudomású a modellalkotás sarkalatos kérdése, hogy a modell a valóság hű tükrözése mellett ne legyen túlságosan bonyolult, ezért egyszerűsítő feltételezésekre volt szükség. Eltekintettem attól, hogy a tanács a közeljövőben általános svábbogárirtást rendel el, ennek valószínűsége ugyanis csak a negyedik tizedesben ad nullától különböző számot, valamint attól, hogy négyzetes vagy annál magasabb hatványkitevőjű svábok megtámadják lakásunkat. Vettem egy átlagos svábtelepet, a Bérkocsis utca 42-t, cirka ötmillió svábbal. És itt most álljunk meg egy pillanatra. A hazai szociológusok szerint e bogarak idegesítik a lakókat, a svábok ugyanis rondák, úgyszólván ehetetlenek, a nők félnek tőlük, a kisgyerekek pedig belerakják egymás fülébe, vagyis jelenlétük hátráltatja a társadalmi fejlődést és csak kárt okoz a szocializmus jelenlegi szakaszának.
Szerintem ez nagyon felületes véleményalkotás. Mert igaz, hogy rondák, de semmiféle paragrafus nem írja elő nézegetésüket, egyetemi viszonylatban sem az egyetlen lehetetlen étel, az pedig kifejezetten hasznos, hogy a nők legalább félnek valamitől. És a fülberakás is nagyon relatív, mert egy bogár ki is tud mászni, ellentétben azzal a savanyúcukorral, amit az óvodában raktak a fülembe és tíz vödör meleg víz kellett a kiolvasztásához, arról nem is beszélve, hogy a svábbogár alakú szappanok gyártása új távlatokat nyithat a gyermekmosdatásban.
A hazai szociológusok után rátérnék a polgári szerzők bírálatára. Kiindulásuk helyes volt, a lineáris programozás megfelelő módszer a probléma kezelésére, de a célfüggöny elméleti háttere nagyon is vitatható. Ők ugyanis a kiirtandó svábok számát maximalizálták. Valószínűleg svábbogárirtószer-gyárosaik profitját akarták növelni. Az irtószerek használata viszont több szempontból káros:
1. pénzbe kerül
2. felszórása munkát igényel
3. reggelre a lakás tele lesz döglött svábokkal.
Az én módszerem az ún. magyar módszer, sokkal előnyösebb.
1. nem kerül pénzbe
2. felszórása nem igényel munkát
3. reggelre a lakás nem lesz tele döglött svábokkal.
Én ugyanis nem csinálok semmit. A svábok kizárólag éjszakai műszakban dolgoznak, vagyis irtásuk mellőzése esetén reggel szépen visszamásznak a vízvezetékbe. Ha viszont felszórom a lakást egész reggel szedegethetem a döglött bogarakat. Ettől ideges leszek, ami mérhetetlen károkat okozhat a népgazdaságnak. Tegyük fel ugyanis, hogy rosszkedvem átragad filozófia tanáromra, aki másodállásban építésvezető Óbudán, és délután dühében kőpudert rakat vályog helyett a házfalba, aminek következtében összedűl egy új szálloda. Máris kész a baj. Szóval hagyjuk békén a svábokat. Így az optimális program költsége zérus, ami elég olcsó.
Felhasznált forrásmunkák:
Svábtenyésztők zsebkönyve, Gondolat 1966 J.
Schön: Gezarolanalizis, KJK 1963
G. Tood: The methods of the happy cockroach, Pearl Harbor 1984.
