Már régen foglalkoztat a gondolat, hogy egy operát írjak. Nem volt azonban téma, mely megragadta volna a képzeletemet. Már van. E perctől kezdve tudom, hogy miről fogok operát írni. Az értekezletről! Mert mi történik az operában? Az, ami az értekezleten. Nézzük csak:
A második felvonás végén járunk, amikor is a gróf Morcoskobak, a búgóhangú tenorista énekel: „Imehehe a töhőr, mehellyel kioholtom ihihifjúhu éhéletehehem!" Így danázik a gróf Morcoskobak, s íme bejelentés alapján a nézőközönség joggal várhatná, hogy tényleg kioltja azt az életet, melyet õ ifjúnak becézett. Nem így azonban õ! Három lépéssel ott terem a színpad másik szélén s újra elfújja: „Kioholtohom ihifjú éhéletem!" – És nem oltja ki. A nézőtéren mindenki feszeng, mindenkinek fáj a foga már egy kis öngyilkosságra, de gróf Morcoskobak nem olyan ember, aki csak úgy, Hűbele Balázs módjára cselekedne. Õ alapos ember s ezért még nyolcszor elrecitálja, hogy aszongya: „Kihioholtom ihifjúúúú ééletehehem". Mely ígéret nagyon helyénvaló, mert azok, akik eddig el nem aludtak, erősen kívánják, hogy bárcsak kialudt volna már az az ehifjú éhélet!
És mi van az értekezleten?
Az alapszerv tagsága éppen most lélegzik fel, ugyanis Hantaházi elvtárs, a távhozzászólás kiváló mestere végre kijelentette: „Elvtársak, azonnal befejezem". – És nem fejezi be! De, nem ám! Mert van még egy-két mondanivalója a huncut betyárnak, sõt a már elõbb elmondottakat is megismétli jó néhányszor. S közben sorozatosan megnyugtatja a hallgatóságot: „Azonnal befejezem" Akárcsak a gróf Morocoskobak!
De mint az Operában, úgy itt is hasonló jókívánságokat mormolnak az ébren levők hősünk ihifjú éhéletére vonatkozóan.
A második felvonás végén járunk, amikor is a gróf Morcoskobak, a búgóhangú tenorista énekel: „Imehehe a töhőr, mehellyel kioholtom ihihifjúhu éhéletehehem!" Így danázik a gróf Morcoskobak, s íme bejelentés alapján a nézőközönség joggal várhatná, hogy tényleg kioltja azt az életet, melyet õ ifjúnak becézett. Nem így azonban õ! Három lépéssel ott terem a színpad másik szélén s újra elfújja: „Kioholtohom ihifjú éhéletem!" – És nem oltja ki. A nézőtéren mindenki feszeng, mindenkinek fáj a foga már egy kis öngyilkosságra, de gróf Morcoskobak nem olyan ember, aki csak úgy, Hűbele Balázs módjára cselekedne. Õ alapos ember s ezért még nyolcszor elrecitálja, hogy aszongya: „Kihioholtom ihifjúúúú ééletehehem". Mely ígéret nagyon helyénvaló, mert azok, akik eddig el nem aludtak, erősen kívánják, hogy bárcsak kialudt volna már az az ehifjú éhélet!
És mi van az értekezleten?
Az alapszerv tagsága éppen most lélegzik fel, ugyanis Hantaházi elvtárs, a távhozzászólás kiváló mestere végre kijelentette: „Elvtársak, azonnal befejezem". – És nem fejezi be! De, nem ám! Mert van még egy-két mondanivalója a huncut betyárnak, sõt a már elõbb elmondottakat is megismétli jó néhányszor. S közben sorozatosan megnyugtatja a hallgatóságot: „Azonnal befejezem" Akárcsak a gróf Morocoskobak!
De mint az Operában, úgy itt is hasonló jókívánságokat mormolnak az ébren levők hősünk ihifjú éhéletére vonatkozóan.