A vizsga
Az 1950-1955 közötti évfolyam esti tagozatos hallgatója voltam. Ez az évfolyam „foglalta el" az egyetem új épületét. Az előadások, vizsgák alatt javában folyt az építkezés. Politikai gazdaságtan tanárunk Erdős Péter volt. Erdős tanár úrnak szokása volt, hogy a vizsgák alkalmával különböző jeleneteket rendezett. Az év végi kollokviumot a kapitalizmus politikai gazdaságtanából az épülő I. emeleti könyvtár olvasótermében rendezték, amelynek dunaparti oldala ki volt bontva. Évfolyamtársam nem éppen bölcs fejtegetései annyira felingerelték Erdős tanár urat, hogy két kezével a fejét fogva rohant a nyílás felé és kiabálta:
– Kiugrok az ablakon! Kiugrok az ablakon!
Sanyargatott évfolyamtársam felsóhajtott:
– Bár már látnám!
A sóhaj elérte Erdős tanár úr fülét. Megtorpant és nem ugrott ki az ablakon. Viszont évfolyamtársam kirepült az ajtón egy elégtelennel.
Milyenek is a forradalmak?
Egyetemi tanulmányaim kezdetén, az 50-es évek elején a szigorú sztálini dogmák alapján tanultunk. Ilyen dogma volt, hogy az osztályellenség állandóan jelen van, ezért állandóan folyik a harc ellene, következésképpen a proletárforradalmak permanensek. Ezekkel a tanokkal került sor a második év végén a filozófia szigorlatra. B. Sándor évfolyamtársam valami más könyvből tanulhatott, vagy elkerülték figyelmét eme sztálini tanok és a vizsgán kifejtette egyéni véleményét arról, hogy a proletárforradalom a győzelemmel befejeződött és az osztályharc véget ér. De véget ért az ő vizsgája is elégtelennel és a forradalom permanens jellegének elmagyarázásával, persze a vizsgáztató részéről.
Abban az időben az ötödik év végén (esti hallgatóknál) volt az államvizsga, aminek egyik tárgya a filozófia volt. B. Sándor évfolyamtársam ismét a forradalmakról szóló tételt húzta. Okulva a második évben tett szigorlat tapasztalatain, kifejtette véleményét a forradalmak permanens jellegéről. Csakhogy időközben meghalt Sztálin, az elméleti tételek egy része átértékelődött, s megszűnt a proletárforradalom permanens jellegét valló nézet. B. Sándor ismét elégtelennel távozott a vizsgáról és egy magyarázattal, hogy a proletárforradalmak nem permanensek.
Természetesen mi, vizsgára várakozók izgatottan vártunk minden kijövőt. B. Sándor, amikor kilépett az ajtón, széttárta a két karját és csak ennyit mondott:
– Hogy nekem milyen pechem van a forradalmakkal!
A segítség.
Az 1960-as években már egyetemi oktató voltam és diákjaimmal külföldi szakmai gyakorlatra készültünk. Abban az időben nehéz volt a szezonban hálókocsit szerezni. Ajánlották az egyik IBUSZ iroda vezetőjét, mondván, hogy nagyon rendes srác, biztosan soron kívül elintézi az egyetemnek. Fel is kerestem, valóban el is intézte és búcsúzáskor megköszönve megemlítettem:
– Ismerősnek tűnik. Mintha mi már találkoztunk volna! – mondtam.
– Valóban találkoztunk már – válaszolta – az államvizsgáról a tanárnő rúgott ki elégtelennel.
Az őszinteség határa
Kati és Gábor a 70-es évek elején végezték az egyetemet. Már megvolt a munkahelyük. Külföldi kiküldetés házaspár számára, és pár nap múlva lett volna az esküvőjük. Egyik nap Kati kétségbeesve keresett, hogy szeretne beszélni velem. Abban az időben létezett a nevelőtanári rendszer, a diákokkal szorosabb kapcsolatba kerültem és nemcsak a tanulmányaikkal kapcsolatos, hanem magánjellegű problémáikkal is gyakran megkerestek. Kati elmondta, hogy szakítottak Gáborral és nem lesz esküvő.
– De hát az Istenért! Mi történt? – érdeklődtem.
– Megállapodtunk Gáborral – válaszolta Kati –, hogy tiszta lappal kezdjük a közös életet, és egymás előtt semmit sem titkolva, őszintén feltárjuk a múltunkat. Gábor beszámolt az összes korábbi nőkapcsolatáról és én is elmondtam mind a hét korábbi kapcsolatomat. Másnap Gábor felbontotta az eljegyzést és lemondtuk az esküvőt.
– A múltad feltárása előtt kellett volna felkeresned – válaszoltam – így tanácsom már csak a jövőre szólhat. Miért kellett neked mind a hét fiút felsorolni?
– De hát ez Gábor nőügyeihez képest semmiség volt – kesergett Kati.
– Az teljesen mindegy, hogy Gábor milyen hosszú listát sorolt fel, neked mindössze csak egyet lett volna szabad bevallani. Jegyezed meg, hogy egy nőnek csak két férfi lehet az életében, s mindig az a második, akivel éppen jár, a többit el kell felejteni. Hét férfi bevallása után már nem sokat lehet tenni.
Gondolom, Kati megfogadta tanácsomat, mert azóta férjhez ment a hét férfi közül az egyikhez. Gábor is megnősült és remélem megtalálta azt a nőt, akinek ő a második férfi az életében.
Az 1950-1955 közötti évfolyam esti tagozatos hallgatója voltam. Ez az évfolyam „foglalta el" az egyetem új épületét. Az előadások, vizsgák alatt javában folyt az építkezés. Politikai gazdaságtan tanárunk Erdős Péter volt. Erdős tanár úrnak szokása volt, hogy a vizsgák alkalmával különböző jeleneteket rendezett. Az év végi kollokviumot a kapitalizmus politikai gazdaságtanából az épülő I. emeleti könyvtár olvasótermében rendezték, amelynek dunaparti oldala ki volt bontva. Évfolyamtársam nem éppen bölcs fejtegetései annyira felingerelték Erdős tanár urat, hogy két kezével a fejét fogva rohant a nyílás felé és kiabálta:
– Kiugrok az ablakon! Kiugrok az ablakon!
Sanyargatott évfolyamtársam felsóhajtott:
– Bár már látnám!
A sóhaj elérte Erdős tanár úr fülét. Megtorpant és nem ugrott ki az ablakon. Viszont évfolyamtársam kirepült az ajtón egy elégtelennel.
Milyenek is a forradalmak?
Egyetemi tanulmányaim kezdetén, az 50-es évek elején a szigorú sztálini dogmák alapján tanultunk. Ilyen dogma volt, hogy az osztályellenség állandóan jelen van, ezért állandóan folyik a harc ellene, következésképpen a proletárforradalmak permanensek. Ezekkel a tanokkal került sor a második év végén a filozófia szigorlatra. B. Sándor évfolyamtársam valami más könyvből tanulhatott, vagy elkerülték figyelmét eme sztálini tanok és a vizsgán kifejtette egyéni véleményét arról, hogy a proletárforradalom a győzelemmel befejeződött és az osztályharc véget ér. De véget ért az ő vizsgája is elégtelennel és a forradalom permanens jellegének elmagyarázásával, persze a vizsgáztató részéről.
Abban az időben az ötödik év végén (esti hallgatóknál) volt az államvizsga, aminek egyik tárgya a filozófia volt. B. Sándor évfolyamtársam ismét a forradalmakról szóló tételt húzta. Okulva a második évben tett szigorlat tapasztalatain, kifejtette véleményét a forradalmak permanens jellegéről. Csakhogy időközben meghalt Sztálin, az elméleti tételek egy része átértékelődött, s megszűnt a proletárforradalom permanens jellegét valló nézet. B. Sándor ismét elégtelennel távozott a vizsgáról és egy magyarázattal, hogy a proletárforradalmak nem permanensek.
Természetesen mi, vizsgára várakozók izgatottan vártunk minden kijövőt. B. Sándor, amikor kilépett az ajtón, széttárta a két karját és csak ennyit mondott:
– Hogy nekem milyen pechem van a forradalmakkal!
A segítség.
Az 1960-as években már egyetemi oktató voltam és diákjaimmal külföldi szakmai gyakorlatra készültünk. Abban az időben nehéz volt a szezonban hálókocsit szerezni. Ajánlották az egyik IBUSZ iroda vezetőjét, mondván, hogy nagyon rendes srác, biztosan soron kívül elintézi az egyetemnek. Fel is kerestem, valóban el is intézte és búcsúzáskor megköszönve megemlítettem:
– Ismerősnek tűnik. Mintha mi már találkoztunk volna! – mondtam.
– Valóban találkoztunk már – válaszolta – az államvizsgáról a tanárnő rúgott ki elégtelennel.
Az őszinteség határa
Kati és Gábor a 70-es évek elején végezték az egyetemet. Már megvolt a munkahelyük. Külföldi kiküldetés házaspár számára, és pár nap múlva lett volna az esküvőjük. Egyik nap Kati kétségbeesve keresett, hogy szeretne beszélni velem. Abban az időben létezett a nevelőtanári rendszer, a diákokkal szorosabb kapcsolatba kerültem és nemcsak a tanulmányaikkal kapcsolatos, hanem magánjellegű problémáikkal is gyakran megkerestek. Kati elmondta, hogy szakítottak Gáborral és nem lesz esküvő.
– De hát az Istenért! Mi történt? – érdeklődtem.
– Megállapodtunk Gáborral – válaszolta Kati –, hogy tiszta lappal kezdjük a közös életet, és egymás előtt semmit sem titkolva, őszintén feltárjuk a múltunkat. Gábor beszámolt az összes korábbi nőkapcsolatáról és én is elmondtam mind a hét korábbi kapcsolatomat. Másnap Gábor felbontotta az eljegyzést és lemondtuk az esküvőt.
– A múltad feltárása előtt kellett volna felkeresned – válaszoltam – így tanácsom már csak a jövőre szólhat. Miért kellett neked mind a hét fiút felsorolni?
– De hát ez Gábor nőügyeihez képest semmiség volt – kesergett Kati.
– Az teljesen mindegy, hogy Gábor milyen hosszú listát sorolt fel, neked mindössze csak egyet lett volna szabad bevallani. Jegyezed meg, hogy egy nőnek csak két férfi lehet az életében, s mindig az a második, akivel éppen jár, a többit el kell felejteni. Hét férfi bevallása után már nem sokat lehet tenni.
Gondolom, Kati megfogadta tanácsomat, mert azóta férjhez ment a hét férfi közül az egyikhez. Gábor is megnősült és remélem megtalálta azt a nőt, akinek ő a második férfi az életében.
