Az újságírókat általában nem tekintik az igazmondók zászlóvivőinek, s ennek van alapja, hiszen sokszor előfordul, hogy a riportalany nem egészen azt látja viszont a lapokban, amit mondott. A korrekt szerző általában megmutatja a cikket megjelenés előtt beszélgetőpartnerének, hogy ne kerülhessen bele tárgyi tévedés.
Jómagam általában ehhez tartom magam, időnként azonban erre nincs mód. Lengyelországban járván például egy alkalommal enyhén szólva hiányos orosz nyelvtudásomra kellett támaszkodnom, s a beszélgetés során derült ki, hogy az egyetemen hiába fáradoztak velem a tanárok, közgazdasági szókincsemnek már csak nyomai maradtak a fejemben. A kérdéseket még csak megfogalmaztam, ám a válaszokból csak itt-ott kaptam el néhány értelmesnek tűnő szót. Álcázásul tőlem telhetően értelmes képet vágtam, majd a beszélgetést megköszönve határozott léptekkel távoztam. Hazaérve a cikket megírtam az interjúból szerzett bizonytalan körvonalak alapján, költői szabadsággal kiegészítve egy, s mással, hiszen jegyzeteimben nagyrészt ilyen megjegyzések szerepeltek: „de jó lenne érteni, amit mond". A cikk megjelent, s ezek után némi idegességgel vártam a fejleményeket.
Röviddel ezután meghívást kaptam a lengyel követség fogadására, ahol a követ és a sajtóattasé néhány kollégámmal együtt nagyon melegen fogadott, s külön gratulált jól sikerült, tartalmas cikkemhez.
Jómagam általában ehhez tartom magam, időnként azonban erre nincs mód. Lengyelországban járván például egy alkalommal enyhén szólva hiányos orosz nyelvtudásomra kellett támaszkodnom, s a beszélgetés során derült ki, hogy az egyetemen hiába fáradoztak velem a tanárok, közgazdasági szókincsemnek már csak nyomai maradtak a fejemben. A kérdéseket még csak megfogalmaztam, ám a válaszokból csak itt-ott kaptam el néhány értelmesnek tűnő szót. Álcázásul tőlem telhetően értelmes képet vágtam, majd a beszélgetést megköszönve határozott léptekkel távoztam. Hazaérve a cikket megírtam az interjúból szerzett bizonytalan körvonalak alapján, költői szabadsággal kiegészítve egy, s mással, hiszen jegyzeteimben nagyrészt ilyen megjegyzések szerepeltek: „de jó lenne érteni, amit mond". A cikk megjelent, s ezek után némi idegességgel vártam a fejleményeket.
Röviddel ezután meghívást kaptam a lengyel követség fogadására, ahol a követ és a sajtóattasé néhány kollégámmal együtt nagyon melegen fogadott, s külön gratulált jól sikerült, tartalmas cikkemhez.
