Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián és a Kálvin téren, de még a Baross utcán is túl, valahol a Kun Béla téren, élt egy kollégiumigazgató a hozzá tartozó diákotthonnal együtt.
Borz Jenőről, az igazgatóról mindenki azt hitte, hogy boldog ember. De a látszat csal. Borz, mióta látta a tv-ben az Angyal-sorozatot, teljes lelki összeomlás szélén állt. Lelkében felgyúltak a nagyravágyás kis tüzei, s nem tudott többé nyugodni. „Istenem, ha én egyszer detektív lehetnék" – suttogta, és sokáig állt a tükör előtt. Hasonlatosságot keresett a nagy Simon és maga között. Úgy látta, hogy (kis ország vagyunk) magyar Angyalnak ő is megfelel, ezért elhatározta: rögtön keres egy alkalmas bűnügyet.
Kilépett a kollégium folyosójára, és szimatolni kezdett. A szerencse kezére játszott.
Este hét óra körül, az egyik szoba lakói, akik különben is régóta gyanúsak voltak neki, egy idegennel állítottak be. A fiú lengyelnek vallotta magát, de külföldiül beszélt, s Borznak minden külföldi nyelv egyformán ó-szanszkritul hangzott. Szeme magakadt a nadrág farzsebében található emblémán. Egy tehenet látott rajta, egy farmert és BOY szót. Annyit ő is tudott amerikaiul, hogy ez azt jelenti: kém. Közben a lengyel „boy' lelkesen magyarázta, hogy ő közgazdász, utazik a Balkánra, nincs pénze, és két éjszakára szállást kér.
Borznak ekkor már szilárd meggyőződése volt, hogy a fiú amerikai kém, a CIA ügynöke vagy háborús bűnös, esetleg Csombe zsoldosa:...
Szeme csillogni kezdett a nagy fogás reményében, de nem szólt semmit, hanem kisomfordált a szobából. A szoba lakói ezt beleegyezésnek vették, ágyneműt adtak barátjuknak, s nemsokára békésen hortyogott az egész társaság.
Borznak közben eszébe jutott, hogy valahonnan ismeri az idegent... Hopp! Hiszen februárban már járt itt, s akkor is szállást kért! Óh, én ügyetlen – csapott a homlokára Borz –, miért utasítottam el! Ha akkor elfogom, ma már talán főfelügyelő lennék... Felvillant ugyan benne, hogy diákbizottság elé került az ügy, és százszor leíratták vele büntetésből, hogy „Lengyel diáknak ezentúl szállást adok" –, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegette.
Éjfélig várt, s akkor telefonált a rendőrségre, a légierőkhöz, a flottához és a tüzérséghez, hogy divergenst fogott, jöjjenek azonnal.
De csak egy URH-kocsi érkezett két álmos rendőrrel. Borz még egyszer elsuttogta a helyzetet, aztán lábujjhegyen megindult a fiúk szobája felé.
A rendőrök követték. Borz lelki szemei előtt megjelent egy hatalmas kitüntetés csillogó képe.
A rendőrök felébresztették a szoba 25 lakóját, és sorra igazoltattak mindenkit. Kiderült, hogy az idegen valóban lengyel, valóban közgazdász és tényleg a Balkánra utazik. Borzban egy világ omlott össze. Arra gondolt, hogy újra le kell valami szörnyűséget százszor írnia...
Borz Jenőről, az igazgatóról mindenki azt hitte, hogy boldog ember. De a látszat csal. Borz, mióta látta a tv-ben az Angyal-sorozatot, teljes lelki összeomlás szélén állt. Lelkében felgyúltak a nagyravágyás kis tüzei, s nem tudott többé nyugodni. „Istenem, ha én egyszer detektív lehetnék" – suttogta, és sokáig állt a tükör előtt. Hasonlatosságot keresett a nagy Simon és maga között. Úgy látta, hogy (kis ország vagyunk) magyar Angyalnak ő is megfelel, ezért elhatározta: rögtön keres egy alkalmas bűnügyet.
Kilépett a kollégium folyosójára, és szimatolni kezdett. A szerencse kezére játszott.
Este hét óra körül, az egyik szoba lakói, akik különben is régóta gyanúsak voltak neki, egy idegennel állítottak be. A fiú lengyelnek vallotta magát, de külföldiül beszélt, s Borznak minden külföldi nyelv egyformán ó-szanszkritul hangzott. Szeme magakadt a nadrág farzsebében található emblémán. Egy tehenet látott rajta, egy farmert és BOY szót. Annyit ő is tudott amerikaiul, hogy ez azt jelenti: kém. Közben a lengyel „boy' lelkesen magyarázta, hogy ő közgazdász, utazik a Balkánra, nincs pénze, és két éjszakára szállást kér.
Borznak ekkor már szilárd meggyőződése volt, hogy a fiú amerikai kém, a CIA ügynöke vagy háborús bűnös, esetleg Csombe zsoldosa:...
Szeme csillogni kezdett a nagy fogás reményében, de nem szólt semmit, hanem kisomfordált a szobából. A szoba lakói ezt beleegyezésnek vették, ágyneműt adtak barátjuknak, s nemsokára békésen hortyogott az egész társaság.
Borznak közben eszébe jutott, hogy valahonnan ismeri az idegent... Hopp! Hiszen februárban már járt itt, s akkor is szállást kért! Óh, én ügyetlen – csapott a homlokára Borz –, miért utasítottam el! Ha akkor elfogom, ma már talán főfelügyelő lennék... Felvillant ugyan benne, hogy diákbizottság elé került az ügy, és százszor leíratták vele büntetésből, hogy „Lengyel diáknak ezentúl szállást adok" –, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegette.
Éjfélig várt, s akkor telefonált a rendőrségre, a légierőkhöz, a flottához és a tüzérséghez, hogy divergenst fogott, jöjjenek azonnal.
De csak egy URH-kocsi érkezett két álmos rendőrrel. Borz még egyszer elsuttogta a helyzetet, aztán lábujjhegyen megindult a fiúk szobája felé.
A rendőrök követték. Borz lelki szemei előtt megjelent egy hatalmas kitüntetés csillogó képe.
A rendőrök felébresztették a szoba 25 lakóját, és sorra igazoltattak mindenkit. Kiderült, hogy az idegen valóban lengyel, valóban közgazdász és tényleg a Balkánra utazik. Borzban egy világ omlott össze. Arra gondolt, hogy újra le kell valami szörnyűséget százszor írnia...
