A statisztika és a szerelem
Hagyományos didaktikai fogás a Statisztikai Tanszéken, hogy az első előadáson magunk ismertetjük a statisztikával szembeni előítéletek gyöngyszemeit. Begyűjtöttük ennek érdekében pl. azt az összehasonlítást, mely szerint a statisztika olyan mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Elmondjuk, hogy ebben – és hasonló kritikákban – mi az igazság és mi a túlzás. A magam részéről azzal a váddal, mely szerint a statisztika száraz és unalmas, azt az érvet szoktam szembeszegezni, hogy a szerelmes vers is száraz és unalmas lehet annak, aki nem tudja, hogy mi a szerelem.
Kutya a katedrán
Statisztika előadáson történt 1955 őszén. A III-as előadó ajtaja az aula felé nyílt annak idején és nyitva is volt éppen az előadás folyamán. Élt egy kutyadinasztia az egyetemen, melynek egyik ifjú sarja besétált a terembe előadás közben, felment a katedra dobogójára és farkasszemet nézett a hallgatósággal. Nagy nevetés tört ki, félbe kellett szakítanom az előadást. Amíg az egyik hallgató kivezette a kutyust a teremből, átgondoltam az átvezető szöveget és a zaj elültével így folytattam az előadást:
– Ezek után senki se mondhatja, hogy a statisztika a kutyát se érdekli!
Újabb derültség támadt és olyan tapsot kaptam, amilyet az előadás tartalma sohasem váltott ki.
Számolási hiba
Néhány évvel később történt. Esti hallgatókkal volt órám dolgozatírás előtti konzultációval kombinálva. Az egyik hallgató elmondta, hogy ő nagyon izgulós természetű, egész biztosan el fogja hibázni a számításokat. Kérdezi, hogy ebből kifolyólag elégtelen lesz-e a dolgozata. Megnyugtattam, hogy ha a megoldás gondolatmenete jó, pusztán számolási hiba miatt nem lesz elégtelen a dolgozat minősítése. Mi méltányoljuk a hallgató izgalmát – mondtam. Magamban hozzátettem: talán túlzottan is ..., majd – távolabbi okokra gondolva – hangosan folytattam:
– Persze a munkahelyen is adódnak kritikus helyzetek, bőven lehetne ott is izgulni. No de mi baj történhet egy vállalatnál vagy hivatalban, ha eltévesztik a számítást? Legfeljebb nem épül fel a szocializmus! (Zavarbaejtő derültség.)
Iskolatárs
Egy alkalommal vizsgára várakozó levelező hallgatók közül egy hozzám hasonló korú férfi egyszer csak tárt karokkal, csillogó szemekkel, mosolyogva közelít felém, majd átölelve üdvözöl, mondván, hogy régen nem láttuk egymást, mint egykori iskolatársak. Ránézve nem találtam ismerősnek, de akkor se, amikor a nevét megmondta. Kérdésemre kiderült, hogy néhány év eltéréssel jártunk ugyanabba az iskolába Szegeden. Ettől még nem jött zavarba.
– Ó, mi nagyon jól ismertük a Köves Palit! – mondta magabiztosan.
– Az lehet, hogy ti ismertétek a Köves Palit, de engem akkor Kratochwillnak hívtak.
Sürgős?
A most következő történet idején a statisztika előadásokat délelőtt 10 és 12 óra között tartottuk a nagy előadóban, melynek „kakasülője" mögött az I. emeletre nyíltak az ajtók. Ezt a körülményt számításba vették azok a hallgatók, akik szerették volna társaikat megelőzni a menzán. Ha az előadó éppen nem oda néz, feltűnés nélkül lehet lelépni. Előrebocsátandó még, hogy ezidőtájt hallottam egy anekdotát egy régi orvosprofesszorról, akinek az anatómiai előadása közben egy medika felkelt helyéről és elhagyta az előadótermet – éppen azt követően, hogy bizonyos anatómiai méret maximumáról és ezzel összefüggésben egy földrajzi helyről esett szó. A professzor utánaszólt a távozó leányzónak:
– Kisasszony, a hajó csak a jövő héten indul!
Alig kétséges, hogy ez a sztori inspirált egy adandó alkalommal. Az alkalmat egy demográfiai tárgyú előadás szolgáltatta, amikor a magyarországi születések számának aggasztó csökkenéséről beszéltem.
– No de itt van egy fiatal generáció – mondtam a hallgatóságra mutatva – amelyik majd gondoskodik a tendencia megfordításáról!
Ebben a pillanatban néhány hallgató elindult a kijárat felé.
– Ez azért nem annyira sürgős! – mondtam én.
Morfondírozás
Egyre több oktató panaszkodott, hogy a hallgatók ki-be járkálnak előadás közben. Egyik kollegánk valamilyen gyűlésen kijelentette, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló, az ő előadásán nyugodtan ki-be járkálhatnak. Gondoltam magamban, hogy most megindul a licitálás. Egy másik kollega majd azt mondja, hogy „az én előadásomon enni is lehet", egy következő pedig azt, hogy „az én előadásomon csókolózni is lehet" – de mit mond az ezután következő?
Felállás
Kedves néhai kollegám és tankönyv-szerzőtársam Párniczky Gábor jó humoráról is nevezetes volt. Egy időben, amikor kiment éppen a divatból az a régi szép szokás, hogy a hallgatók felállással köszöntötték a terembe belépő tanárt, illetve ilyen módon viszonozták az ő köszönését, az oktatók panaszaira az egyetem vezetői úgy reagáltak, hogy áthárították a megoldást a panasztevőkre. Elrendeltetett, hogy minden oktató magyarázza el a saját hallgatóinak, hogy mi is a jó modor. Ezt sokan közülünk ímmel-ámmal tették meg. Párniczky kollegánk egy élces fordulattal próbálta meg elvenni a kényes feladat élét – így fejezve be mondókáját: „Gondolom, hogy ebben a korban a felállás még nem probléma!"
Őrangyal
Nem sokkal az egyetem főépületének a 80-as években végrehajtott rekonstrukciója előtt dolgozatot írattunk az I-es előadóban. Mint felügyelő tanár hosszabb ideig a tábla előtt foglaltam el jó áttekintést biztosító helyet, éppen a tábla felett elhelyezett öreg, robusztus vaslámpa alatt. Valaki beszólt az ajtón, hogy sürgős szakszervezeti ügyben várnak odakinn. Kimentem, majd dolgomat végezve visszatértem a terembe. Kiderült, hogy rövid távollétem idején érlelődött meg a tekintélyes súlyú lámpa tartószerkezetében az a gondolat, hogy ideje felmondani a szolgálatot. A leesett lámpa pontosan azon a helyen hevert, ahol azelőtt álltam. Hálával gondoltam a szakszervezetre.
Hagyományos didaktikai fogás a Statisztikai Tanszéken, hogy az első előadáson magunk ismertetjük a statisztikával szembeni előítéletek gyöngyszemeit. Begyűjtöttük ennek érdekében pl. azt az összehasonlítást, mely szerint a statisztika olyan mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Elmondjuk, hogy ebben – és hasonló kritikákban – mi az igazság és mi a túlzás. A magam részéről azzal a váddal, mely szerint a statisztika száraz és unalmas, azt az érvet szoktam szembeszegezni, hogy a szerelmes vers is száraz és unalmas lehet annak, aki nem tudja, hogy mi a szerelem.
Kutya a katedrán
Statisztika előadáson történt 1955 őszén. A III-as előadó ajtaja az aula felé nyílt annak idején és nyitva is volt éppen az előadás folyamán. Élt egy kutyadinasztia az egyetemen, melynek egyik ifjú sarja besétált a terembe előadás közben, felment a katedra dobogójára és farkasszemet nézett a hallgatósággal. Nagy nevetés tört ki, félbe kellett szakítanom az előadást. Amíg az egyik hallgató kivezette a kutyust a teremből, átgondoltam az átvezető szöveget és a zaj elültével így folytattam az előadást:
– Ezek után senki se mondhatja, hogy a statisztika a kutyát se érdekli!
Újabb derültség támadt és olyan tapsot kaptam, amilyet az előadás tartalma sohasem váltott ki.
Számolási hiba
Néhány évvel később történt. Esti hallgatókkal volt órám dolgozatírás előtti konzultációval kombinálva. Az egyik hallgató elmondta, hogy ő nagyon izgulós természetű, egész biztosan el fogja hibázni a számításokat. Kérdezi, hogy ebből kifolyólag elégtelen lesz-e a dolgozata. Megnyugtattam, hogy ha a megoldás gondolatmenete jó, pusztán számolási hiba miatt nem lesz elégtelen a dolgozat minősítése. Mi méltányoljuk a hallgató izgalmát – mondtam. Magamban hozzátettem: talán túlzottan is ..., majd – távolabbi okokra gondolva – hangosan folytattam:
– Persze a munkahelyen is adódnak kritikus helyzetek, bőven lehetne ott is izgulni. No de mi baj történhet egy vállalatnál vagy hivatalban, ha eltévesztik a számítást? Legfeljebb nem épül fel a szocializmus! (Zavarbaejtő derültség.)
Iskolatárs
Egy alkalommal vizsgára várakozó levelező hallgatók közül egy hozzám hasonló korú férfi egyszer csak tárt karokkal, csillogó szemekkel, mosolyogva közelít felém, majd átölelve üdvözöl, mondván, hogy régen nem láttuk egymást, mint egykori iskolatársak. Ránézve nem találtam ismerősnek, de akkor se, amikor a nevét megmondta. Kérdésemre kiderült, hogy néhány év eltéréssel jártunk ugyanabba az iskolába Szegeden. Ettől még nem jött zavarba.
– Ó, mi nagyon jól ismertük a Köves Palit! – mondta magabiztosan.
– Az lehet, hogy ti ismertétek a Köves Palit, de engem akkor Kratochwillnak hívtak.
Sürgős?
A most következő történet idején a statisztika előadásokat délelőtt 10 és 12 óra között tartottuk a nagy előadóban, melynek „kakasülője" mögött az I. emeletre nyíltak az ajtók. Ezt a körülményt számításba vették azok a hallgatók, akik szerették volna társaikat megelőzni a menzán. Ha az előadó éppen nem oda néz, feltűnés nélkül lehet lelépni. Előrebocsátandó még, hogy ezidőtájt hallottam egy anekdotát egy régi orvosprofesszorról, akinek az anatómiai előadása közben egy medika felkelt helyéről és elhagyta az előadótermet – éppen azt követően, hogy bizonyos anatómiai méret maximumáról és ezzel összefüggésben egy földrajzi helyről esett szó. A professzor utánaszólt a távozó leányzónak:
– Kisasszony, a hajó csak a jövő héten indul!
Alig kétséges, hogy ez a sztori inspirált egy adandó alkalommal. Az alkalmat egy demográfiai tárgyú előadás szolgáltatta, amikor a magyarországi születések számának aggasztó csökkenéséről beszéltem.
– No de itt van egy fiatal generáció – mondtam a hallgatóságra mutatva – amelyik majd gondoskodik a tendencia megfordításáról!
Ebben a pillanatban néhány hallgató elindult a kijárat felé.
– Ez azért nem annyira sürgős! – mondtam én.
Morfondírozás
Egyre több oktató panaszkodott, hogy a hallgatók ki-be járkálnak előadás közben. Egyik kollegánk valamilyen gyűlésen kijelentette, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló, az ő előadásán nyugodtan ki-be járkálhatnak. Gondoltam magamban, hogy most megindul a licitálás. Egy másik kollega majd azt mondja, hogy „az én előadásomon enni is lehet", egy következő pedig azt, hogy „az én előadásomon csókolózni is lehet" – de mit mond az ezután következő?
Felállás
Kedves néhai kollegám és tankönyv-szerzőtársam Párniczky Gábor jó humoráról is nevezetes volt. Egy időben, amikor kiment éppen a divatból az a régi szép szokás, hogy a hallgatók felállással köszöntötték a terembe belépő tanárt, illetve ilyen módon viszonozták az ő köszönését, az oktatók panaszaira az egyetem vezetői úgy reagáltak, hogy áthárították a megoldást a panasztevőkre. Elrendeltetett, hogy minden oktató magyarázza el a saját hallgatóinak, hogy mi is a jó modor. Ezt sokan közülünk ímmel-ámmal tették meg. Párniczky kollegánk egy élces fordulattal próbálta meg elvenni a kényes feladat élét – így fejezve be mondókáját: „Gondolom, hogy ebben a korban a felállás még nem probléma!"
Őrangyal
Nem sokkal az egyetem főépületének a 80-as években végrehajtott rekonstrukciója előtt dolgozatot írattunk az I-es előadóban. Mint felügyelő tanár hosszabb ideig a tábla előtt foglaltam el jó áttekintést biztosító helyet, éppen a tábla felett elhelyezett öreg, robusztus vaslámpa alatt. Valaki beszólt az ajtón, hogy sürgős szakszervezeti ügyben várnak odakinn. Kimentem, majd dolgomat végezve visszatértem a terembe. Kiderült, hogy rövid távollétem idején érlelődött meg a tekintélyes súlyú lámpa tartószerkezetében az a gondolat, hogy ideje felmondani a szolgálatot. A leesett lámpa pontosan azon a helyen hevert, ahol azelőtt álltam. Hálával gondoltam a szakszervezetre.
