Hamupipõkét kirúgták a vizsgán, mert a puska átlátszott az üvegcipõn...
A lány húszéves volt. Feltűnő jelenség, ragyogó külső, hosszú, szőke haj, csodás vonalú lábak, ábrándos, mélykék szemek.
A férfi negyvenöt-ötven éves lehetett. Köpcös, pocakos, erősen kopaszodó. Acélkék keretes szemüveget viselt. És a lány akarva-akaratlan nagyon vonzódott hozzá. Egy hete beszéltek meg randevút. A férfi kérte...
A lány most a fürdőkádban ül. A vízben fenyő fürdősó, hogy illatos legyen a teste. Kilép a kádból, gyorsan megtörölközik, bemegy a szobába és öltözni kezd. Varrás nélküli harisnyát, és egyéb női pótfegyvereket vesz elő. Legszebb és legvonzóbb ruháját veszi fel. Hódítani akar. A ruha szűk, de sokat sejtető dekoltázzsal, alul jóval a térd fölött végződik. Leül a tükör elé. Nézi magát. Szép vagyok, állapítja meg. Hosszú, aranyos szőke haját sokáig fésülgeti. Végül kontyba csavarja, hátul apró csatokkal tűzi fel. Egy pillanat jeges félelem szorítja el a szívét. Mégsem kellene elmenni Hozzá! – tépelődik magában. – Felesége van, gyereki! Ledobja magát a heverőre, zokogásban tör ki. De mennie kell. Ő várja. Letörli könnyeit, kis púdert tesz szeme alá, és az orrára. Még egyszer megnézi magát a tükörben, kisimítja ruháján a ráncokat. Feláll, belebújik kabátjába, divatos kucsmát tesz fejére, és elindul.
A buszon egy fiatal férfi erősen fixírozza, de ő elfordítja a fejét. Lelki szemei előtt újra az Ő képe jelenik meg.
Végre ott áll az Ő ajtaja előtt. Szívére teszi a kezét. Nagyon dobog. Nézi az ajtón a kis névtáblát. Dr. Nakanyéc Hugó. Milyen szép neve van! – suttogja. Nem meri lenyomni a kilincset. Habozik. Eszébe jut ártatlan múltja. Végre elszánja magát. Megnyugtatja lelkiismeretét, elhatározza, hogy nem fogja könnyen megadni magát. És ha mégis..., hát az nem az ő hibája. Kopog. Az ablaknál ott áll Ő. Férfias tartással, büszke pocakkal, merészen villanő dioptriákkal.
– Már azt hittem, nem jön el – mondja. Hangja búg. Vegye le a kabátját. Meleg van. Na ne féljen! A férfi hangja most búgásból zengésbe megy át...
Vegye fel a kabátját... És ne sírjon! A férfi hangja zengésből búgásba megy át. Na, ne sírjon már! Nem olyan nagy dolog, ami történt. És most menjen fel a dékániba, vegyen egy úvé-jegyet, és a jövő hétre végre tanulja meg becsületesen az anyagot!
A férfi negyvenöt-ötven éves lehetett. Köpcös, pocakos, erősen kopaszodó. Acélkék keretes szemüveget viselt. És a lány akarva-akaratlan nagyon vonzódott hozzá. Egy hete beszéltek meg randevút. A férfi kérte...
A lány most a fürdőkádban ül. A vízben fenyő fürdősó, hogy illatos legyen a teste. Kilép a kádból, gyorsan megtörölközik, bemegy a szobába és öltözni kezd. Varrás nélküli harisnyát, és egyéb női pótfegyvereket vesz elő. Legszebb és legvonzóbb ruháját veszi fel. Hódítani akar. A ruha szűk, de sokat sejtető dekoltázzsal, alul jóval a térd fölött végződik. Leül a tükör elé. Nézi magát. Szép vagyok, állapítja meg. Hosszú, aranyos szőke haját sokáig fésülgeti. Végül kontyba csavarja, hátul apró csatokkal tűzi fel. Egy pillanat jeges félelem szorítja el a szívét. Mégsem kellene elmenni Hozzá! – tépelődik magában. – Felesége van, gyereki! Ledobja magát a heverőre, zokogásban tör ki. De mennie kell. Ő várja. Letörli könnyeit, kis púdert tesz szeme alá, és az orrára. Még egyszer megnézi magát a tükörben, kisimítja ruháján a ráncokat. Feláll, belebújik kabátjába, divatos kucsmát tesz fejére, és elindul.
A buszon egy fiatal férfi erősen fixírozza, de ő elfordítja a fejét. Lelki szemei előtt újra az Ő képe jelenik meg.
Végre ott áll az Ő ajtaja előtt. Szívére teszi a kezét. Nagyon dobog. Nézi az ajtón a kis névtáblát. Dr. Nakanyéc Hugó. Milyen szép neve van! – suttogja. Nem meri lenyomni a kilincset. Habozik. Eszébe jut ártatlan múltja. Végre elszánja magát. Megnyugtatja lelkiismeretét, elhatározza, hogy nem fogja könnyen megadni magát. És ha mégis..., hát az nem az ő hibája. Kopog. Az ablaknál ott áll Ő. Férfias tartással, büszke pocakkal, merészen villanő dioptriákkal.
– Már azt hittem, nem jön el – mondja. Hangja búg. Vegye le a kabátját. Meleg van. Na ne féljen! A férfi hangja most búgásból zengésbe megy át...
Vegye fel a kabátját... És ne sírjon! A férfi hangja zengésből búgásba megy át. Na, ne sírjon már! Nem olyan nagy dolog, ami történt. És most menjen fel a dékániba, vegyen egy úvé-jegyet, és a jövő hétre végre tanulja meg becsületesen az anyagot!
