Azt hiszem, hogy ez még nálam is hosszas folyamat eredménye volt. Kezdődött talán az egész azzal, hogy egy verőfényes augusztusi délelőttön felhős homlokú atyám az agyához kapott, és a szemében egy pillanatra a felfedezés fénye villant fel, miközben imigyen kiálta fel: „Heu Réka!” — Na, mi az — szólt ki anyám a konyhából, leánykori nevét hallva.
— Réka! Hát közgazdász, az még nincs a családban!
Nem egészen egy év múlva megszülettem, s ezzel a dolog nehezén túl is voltam. Ezek után már csak a Magyar Oktatási Rendszer megfelelő fokozatait kellett kiállnom. Ez is megtörtént. És aztán eljött a nap, amikor átléphettem e szentély küszöbét, és aki e felemelő percben egy pillantást vetett rám, szabad szemmel is jól láthatta, mennyire át meg át vagyok itatva lelkesedéssel, s szabad füllel is hallhatta, hogyan buzog bennem a hivatásérzet.
Még aznap megfogadtam szent és nagy esküvéssel, hogy én mindent megtanulok, amit az elkövetkező négy évben elém tesznek. Nem panaszkodhatom. Jócskán tettek elém. Egyik tanszék a másikat múlta felül, de én éjt nappallá téve bebizonyítottam, hogy az emberi teljesítőképességnek nincs határa. Rövid leszek. Röpke négy év alatt matematikussá, statisztikussá, könyvelővé, függőkertésszé, történésszé, olvasztárrá, villanypásztorrá, kereskedővé, politikussá, bánya-rémmé — egyszóval, komplett közgazdásszá sikerült kiképezni magamat.
A diplomaosztásnál a leg-komplettebb közgazdásznak járó babérkoszorút maga a rektor illesztette fejem lágyára, és a dékáni hivatal dolgozói a meghatottságtól fátyolos szemmel, csupa könny zsebkendőikkel még akkor is integettek utánam, amikor már rég átléptem új munkahelyem küszöbét.
Az üzem ahová kerültem, a népgazdaság számára oly nélkülözhetetlen kótyomfitty és szintetikus röppentyű gyártására volt átprofilírozva. Gyermekkorom óta ez a kedvenc iparágam. Azt hiszem, így teljesen érthető, hogy kitörő örömmel fogadtam az első rám bízott feladatot.
Az első pillanatban roppant egyszerűnek tűnt. Megoldásához mindössze Új Kaledónia Kótyomnemesítő Iparának a Golfáramra gyakorolt hatását kellett volna kimutatnom, különös tekintettel a narodnyikokra.
De ekkor szörnyű dolog történt. Már az első lépésnél elakadtam . Megpróbáltam parciálisán integrálni az egészet, de minden eredmény nélkül. Háromszor is kiszámítottam az archaikus trendet, és az aggregátorindex oda-vissza súlyozott középre igazított szórását, de így még a közös nevezőt is exponenciális görbékben kaptam meg. Aztán elkönyveltem az egészet, először az óramutató járásával egyező, majd ellenkező irányban, sőt Green1 wichi idő szerint is. Sehol semmi ! A Wicksell-féle konjunktúra-elmélettel valópárhuzamba állítás és a pénz fétis jellegével való beszorzás útján is csak arra a kérdésre kaptam meg a választ, hogy mélyen van-e a magma?
Már-már azon voltam, hogy feladva a küzdelmet, az egész problémát Fob paritással elküldöm a fenébe, amikor egy öreg szaki bácsi lépett oda hozzám: Egy ideig érdeklődéssel figyelte vergődésemet , majd hozzányúlt a problémához.
— Na fijam —, fordult utána hozzám —, amint láthatta a kótyomnemesítés nincs hatással a Golf áramra, különös tekintettel a narodnyikokra! Elhűlten néztem az öregre, majd mélységes tisztelettel a hangomban megkérdeztem:
— Mondja bátyám, maga milyen fakultáson végzett?
— Én fijam — húzta fel szemöldökét — a Mester utcai elemiben. Még 14-ben.
— Dehát mégis, mi a titka annak, hogy így ért hozzá? Az öreg érdeklődéssel nézett végig rajtam, majd a szeme megállt egy elhullajtott Fischer—Paasche-féle formulán. Csendesen elmosolyodott a bajsza alatt, majd hozzám fordult.
— Látott már maga Kótyomfittyet? Járt már Új Kaledóniában ?
— Nem—szóltam csodálattal.
— Na, látja, édes fiam, én először ezeket néztem meg!
— Réka! Hát közgazdász, az még nincs a családban!
Nem egészen egy év múlva megszülettem, s ezzel a dolog nehezén túl is voltam. Ezek után már csak a Magyar Oktatási Rendszer megfelelő fokozatait kellett kiállnom. Ez is megtörtént. És aztán eljött a nap, amikor átléphettem e szentély küszöbét, és aki e felemelő percben egy pillantást vetett rám, szabad szemmel is jól láthatta, mennyire át meg át vagyok itatva lelkesedéssel, s szabad füllel is hallhatta, hogyan buzog bennem a hivatásérzet.
Még aznap megfogadtam szent és nagy esküvéssel, hogy én mindent megtanulok, amit az elkövetkező négy évben elém tesznek. Nem panaszkodhatom. Jócskán tettek elém. Egyik tanszék a másikat múlta felül, de én éjt nappallá téve bebizonyítottam, hogy az emberi teljesítőképességnek nincs határa. Rövid leszek. Röpke négy év alatt matematikussá, statisztikussá, könyvelővé, függőkertésszé, történésszé, olvasztárrá, villanypásztorrá, kereskedővé, politikussá, bánya-rémmé — egyszóval, komplett közgazdásszá sikerült kiképezni magamat.
A diplomaosztásnál a leg-komplettebb közgazdásznak járó babérkoszorút maga a rektor illesztette fejem lágyára, és a dékáni hivatal dolgozói a meghatottságtól fátyolos szemmel, csupa könny zsebkendőikkel még akkor is integettek utánam, amikor már rég átléptem új munkahelyem küszöbét.
Az üzem ahová kerültem, a népgazdaság számára oly nélkülözhetetlen kótyomfitty és szintetikus röppentyű gyártására volt átprofilírozva. Gyermekkorom óta ez a kedvenc iparágam. Azt hiszem, így teljesen érthető, hogy kitörő örömmel fogadtam az első rám bízott feladatot.
Az első pillanatban roppant egyszerűnek tűnt. Megoldásához mindössze Új Kaledónia Kótyomnemesítő Iparának a Golfáramra gyakorolt hatását kellett volna kimutatnom, különös tekintettel a narodnyikokra.
De ekkor szörnyű dolog történt. Már az első lépésnél elakadtam . Megpróbáltam parciálisán integrálni az egészet, de minden eredmény nélkül. Háromszor is kiszámítottam az archaikus trendet, és az aggregátorindex oda-vissza súlyozott középre igazított szórását, de így még a közös nevezőt is exponenciális görbékben kaptam meg. Aztán elkönyveltem az egészet, először az óramutató járásával egyező, majd ellenkező irányban, sőt Green1 wichi idő szerint is. Sehol semmi ! A Wicksell-féle konjunktúra-elmélettel valópárhuzamba állítás és a pénz fétis jellegével való beszorzás útján is csak arra a kérdésre kaptam meg a választ, hogy mélyen van-e a magma?
Már-már azon voltam, hogy feladva a küzdelmet, az egész problémát Fob paritással elküldöm a fenébe, amikor egy öreg szaki bácsi lépett oda hozzám: Egy ideig érdeklődéssel figyelte vergődésemet , majd hozzányúlt a problémához.
— Na fijam —, fordult utána hozzám —, amint láthatta a kótyomnemesítés nincs hatással a Golf áramra, különös tekintettel a narodnyikokra! Elhűlten néztem az öregre, majd mélységes tisztelettel a hangomban megkérdeztem:
— Mondja bátyám, maga milyen fakultáson végzett?
— Én fijam — húzta fel szemöldökét — a Mester utcai elemiben. Még 14-ben.
— Dehát mégis, mi a titka annak, hogy így ért hozzá? Az öreg érdeklődéssel nézett végig rajtam, majd a szeme megállt egy elhullajtott Fischer—Paasche-féle formulán. Csendesen elmosolyodott a bajsza alatt, majd hozzám fordult.
— Látott már maga Kótyomfittyet? Járt már Új Kaledóniában ?
— Nem—szóltam csodálattal.
— Na, látja, édes fiam, én először ezeket néztem meg!