A Mai Fiatal futott, ahogy csak a lába bírta. Tüdeje zihált, mint egy fújtató, szeme előtt piros karikák táncoltak. Időnként rémülten hátra pillantott s tekintetében űzött vad riadalma tükröződött. Tudta, hogy minden hiába, nincs menekvés. De azért futott. Az életösztön vitte előre.
Üldözői a dicsszomjas témavadászok egyre közelebb jutottak hozzá. Vadul döfködték töltőtollaikkal szárnyas lovaikat, s éles csatakiáltásaiktól csak úgy zengett a Magyar Irodalmi Élet. Legjobban a Mai Magyar Dráma volt a sarkában, asztmás lihegése már szinte a tarkóját perzselte. Mögötte alig lemaradva a Film, a Regény, a TV, még hátrább a Publicisztika, a Rádió és néhány amatőr vadász vágtatott.
Egy folyó keresztezte útját. Habozás nélkül belevetette magát s úszni kezdett. A folyó vad volt, és zavaros. Állandóan Új és Új Hullámok támadtak rá s átcsaptak a feje fölött.
Üldözői megtorpantak egy pillanatra. Kaján érdeklődéssel figyelték küszködését, majd gondosan kikeresve a legsekélyebb részt, utána rúgtattak.
A Mai Fiatal közben elérte a túlsó partot. Itt sietve levetkõzte utolsó gátlásait is, és némileg megkönnyebbülve futott tovább. De üldözői úgy látszik erre is felkészültek. Válaszul ők művészi igényeiket kezdték kidobálni s így a távolság szemmel láthatóan tovább csökkent. Már látszottak a felmentő csapatok (a Sötét Múlt, a Történelmi Téma, a Szerelmi Háromszög, a Mai Értelmiség és a Falusi Téma), amikor az üldözött megbotlott egy egzisztenciális gödörben, s teljes hosszúságában végigvágódott irodalmi életünk talaján.
Egy pillanat alatt körülfogták. Megadó mosollyal tápászkodott föl s ellenvetés nélkül tűrte, hogy sorra lehúzzák mint a hét bőrt róla.
S amikor a témavadászok összefogódzkodva vad győzelmi táncba kezdtek körülötte, minden maradék erejét összeszedve cinikus nyugatimádó mosolyra húzódott szája.
Mert alapjában véve kötelességtudó fiú volt, és tudta, hogy most ezt várják tőle.
Üldözői a dicsszomjas témavadászok egyre közelebb jutottak hozzá. Vadul döfködték töltőtollaikkal szárnyas lovaikat, s éles csatakiáltásaiktól csak úgy zengett a Magyar Irodalmi Élet. Legjobban a Mai Magyar Dráma volt a sarkában, asztmás lihegése már szinte a tarkóját perzselte. Mögötte alig lemaradva a Film, a Regény, a TV, még hátrább a Publicisztika, a Rádió és néhány amatőr vadász vágtatott.
Egy folyó keresztezte útját. Habozás nélkül belevetette magát s úszni kezdett. A folyó vad volt, és zavaros. Állandóan Új és Új Hullámok támadtak rá s átcsaptak a feje fölött.
Üldözői megtorpantak egy pillanatra. Kaján érdeklődéssel figyelték küszködését, majd gondosan kikeresve a legsekélyebb részt, utána rúgtattak.
A Mai Fiatal közben elérte a túlsó partot. Itt sietve levetkõzte utolsó gátlásait is, és némileg megkönnyebbülve futott tovább. De üldözői úgy látszik erre is felkészültek. Válaszul ők művészi igényeiket kezdték kidobálni s így a távolság szemmel láthatóan tovább csökkent. Már látszottak a felmentő csapatok (a Sötét Múlt, a Történelmi Téma, a Szerelmi Háromszög, a Mai Értelmiség és a Falusi Téma), amikor az üldözött megbotlott egy egzisztenciális gödörben, s teljes hosszúságában végigvágódott irodalmi életünk talaján.
Egy pillanat alatt körülfogták. Megadó mosollyal tápászkodott föl s ellenvetés nélkül tűrte, hogy sorra lehúzzák mint a hét bőrt róla.
S amikor a témavadászok összefogódzkodva vad győzelmi táncba kezdtek körülötte, minden maradék erejét összeszedve cinikus nyugatimádó mosolyra húzódott szája.
Mert alapjában véve kötelességtudó fiú volt, és tudta, hogy most ezt várják tőle.