KISZ-BIZALMAS
Az MKKE KISZ-bizottságának kéthetente megjelenő lapja volt 1987-89 között. Főszerkesztő: Andor László A lap hátsó oldalán Hátulshow címmel jelentek meg a hamar közkedveltté vált rövid cikkek és hamis hírek. Ezekből válogattunk egy csokorra valót. ______________________ ..... lapzárta után érkezett (volna).......... 1987. március A SPORTÉLETBEN is következményekkel járnak a gazdaságunkban kibontakozó változások, így a szerkezetátalakítás és a funkcionális szervek megerősödése. Ennek szellemében a Pécsi Szénbányák visszafejlesztése miatt a vállalat sportegyesületét a Pénzügyminisztérium veszi át, de a klub neve továbbra is PMSC. ______________________ 1987. szeptember Gáspár Tamást, a hallgatói tagozat elnökét elfogták a kannibálok. A törzsfőnök elé vezették, aki megkérdezte tőle: – Hová való vagy? – Debrecenbe – válaszolta Tamás. – Nagyon jó! – kiáltott fel a főnök. – Imádjuk a debrecenit! ______________________ AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG tagországainak kormányfői sárgalapos figyelmeztetésben részesítették Roland Reagant. Az USA elnökének vétke: magas (kamat-) lábemelés. ______________________ PRO UNIVERZUM kitüntetést kapott Jármai Gyula egyetemünk volt hallgatója. Egyébként más öntevékeny csoportok is alapítottak kitüntetést. Így az énekkar végzős hallgatói a PRO VOKÁL díjat kaphatják meg, a Társadalomelméleti Kollégiumban kiválóan tevékenykedők pedig a PRO TEK kitüntetésre pályázhatnak. ______________________ VÁGI MÁRTON, mindannyiunk kedvenc Marcija a PG-tanszéken folytatja ígéretes pályafutását. Megfigyelők szerint ez összefügg azzal, hogy Szabó Kálmán, a nemrég leköszönt tanszékvezető utódját még nem nevezték ki. ______________________ 1987. november ...................A TASSZ jelentette.............. (volna) Az OROSZ NYELVI TANSZÉK a megnövekedett érdeklődésre az orosz nyelvet tanulni akarók nagy számára való tekintettel rendkívüli pályázatot hirdet a demonstrátori állásokra. Meghallgatás november 1-én 7,00-kor a Makarenko utcában. ______________________ MATHIAS RUST sprortrepülőgépét kiállítják a Szovjetunió Népgazdasági Kiállításán. A gép belsejében a tervezők körmozit rendeznek be, ahol légifelvételeket lehet majd megtekinteni az ország nyugati területeiről. A páratlan látványosság megnyitóján Szokolov marsall, nyugalmazott honvédelmi miniszter mond beszédet. ______________________ GORBACSOV követi a Nyugat példáját. A vezető tőkés országok tanácskozó fóruma: a „Hetek" mintájára a HATékonyság érdekében szervezett intézmény neve: „Hatok". ______________________ A MOSZKVAI GUM áruházat még ebben az évben lebontják. A főváros központjának nagyszabású átalakítására azért kerül sor, hogy a jövőben a BOEING-ek is le tudjanak szállni a Vörös téren. ______________________ Gratulálunk! Az ipari könyvviteli tankönyv immár 13. változatlan kiadását érte meg! Csakúgy, mint az előzőekben, az aktuális információkra éhes olvasók most is szétkapkodták a példányokat. Mérlegadó vélemények szerint addig mindig ugyanaz lesz a lemez amíg az Aranylemeznek megfelelő példányszám el nem fogy. A slágergyanús örökzöld számlákat sokak már kívülről fújják, bár lehet jövőre csak maguknak? ______________________ Csak tiszta forrásból! A reform után már csak a 4-es számlaosztály fogja tartalmazni a forrásszámlákat. (A könyvvitel tanszék hirdetése) ______________________ 1987. december Új közösségek egyetemünkön Aktuális problémák ösztönözték, egyetemünk jelenlegi közéleti helyzete tette lehetővé, közös érdeklődésünk váltotta ki az igényt arra, hogy egy sor, másodlagos közösségformáló centrumot megalakítsunk. Az új klubok helye:
1988. február ...............lapzárta után érkezett (volna)................. KAZINCZY-DÍJBAN RÉSZESÜLT a Közgazdász című egyetemi lap kiváló munkatársa, a KISZ-bizottsági ülések jeles tudósítója, Dr. Komócsin Sándor. Kitüntetéséhez ezúton gratulálunk. ______________________ NÉVVÁLTOZÁSRA kerül sor hamarosan a Makarenko utcában, ugyanis a Rajk László Szakkollégium neve a közeljövőben ifj. Rajk László Szakkollégiumra változik. ______________________ (Újszülötteknek!) A SONY CÉG újabb üzletet nyit hazánkban, azúttal a turistákat kívánja megkörnyékezni a Balaton északi partján. A vegyes vállalatként működő áruház neve BADAC-SONY. ______________________ POLITIKAI MENEDÉKJOGOT KÉR a SZOVJETUNIÓBAN Samaranch, az ismert sportdiplomata. Amint ezt tudósítónk elmondta, ezentúl Kujbisevben kíván élni Lada Samaranch néven. ______________________ 1988. november Szenzációsnak nevezhető az a hír, mely szerint az elkövetkező nyári-őszi olimpia színhelye esetleg mégsem Barcelona, hanem a KÖZGÁZ lenne. Munkatársunk az illetékest kérdezte a bejelentés hátteréről. – Úgy gondoltuk, hogy pazarlás lenne jól kiépített, feleslegben lévő kapacitásainkat kihasználatlanul hagyni. Ezért is gondoltunk a szilveszteri teremfoci tornánál valamivel nagyobb rendezvényre – végül is az olimpiára esett a választásunk. A következőképpen képzeljük el a lebonyolítást: a mintegy 100.000 főnyi sportolót, riportert, vendéget a kollégiumokban berendezett olimpiai falu eszményi környezetében szállásolnánk el. Legfeljebb néhányan hálózsákban alszanak. A sportversenyek döntő része a Kinizsi utcai sportkomplexumban zajlanak majd a legközelebbi parkettázásig. A terembeosztásnál a DSK- rendszert kívánjuk bevezetni: a nap 24 órájában ki lesz használva a létesítmény. Az úszóversenyek például hajnali 4-kor fognak kezdődni, elsősorban az amerikai tévénézők kedvéért. A közvetítéseket ugyanis 150 országba sugározzuk a Makarenko utcai műsorszóró parabolaantennájából. Itt, az alagsorban kap majd helyet a tolmácsközpont is. Az orvosi központok (doppingvizsgálat, szeszpróba) a kollégiumokban fognak elhelyezkedni. A doppingról, elsősorban a nem engedélyezett vízhajtószerekről az egyetemi menza gondoskodik majd. Egyes számok speciális helyszíneket igényelnek. A 110 méteres gátfutás futamait reggeli időpontokban indítjuk a Dimitrov téri villamosmegálló korlátja és a főépület között. A 3000 méteres akadályfutást a felújítási részben bonyolítjuk le. Az atlétikai számok közül még a távgyaloglók a Makarenko utca felé vezető pályán az országúti kerékpárosok pedig a Tarkarét-Dimitrov tér-Tarkarét ellenőrzőpontok között fognak versenyezni. Az evezős egységek a Dunán keresztbe fognak indulni, egyik szponzorunk külön kérésére mindegyiken „BKV átkelőhajó" felirattal. A vívóversenyek csörtéit a szakszervezetek irodáiban, a bokszmeccseket pedig a filozófia tanszéken elhelyezett ringben rendezzük meg. Az egyéb küzdősportok képviselői a női tornászokkal versenyeznek majd a Ráday utcában. A szereplő egyetemi válogatott összeállítása még erősen kérdéses. Az biztos, hogy a kétszeres Gáspár Tamás birkózóbajnok valamelyike szerepelni fog, és hogy Hegedűs lesz a szövetségi kapitány – elsősorban a kapott és adott haladványi pontok kiszámítása miatt. Igen nagy számban jelentkeztek oktatóink közül a ritmikus sportgimnasztika, a pillangóúszás és a női szertorna kategóriáiban. Róluk majd később döntenek, az azonban bizonyosnak látszik, hogy aki versenyzőként nem fér a keretbe, mint sportvezető, vagy tudósító bekerül az itt maradó keretbe. F.G. ______________________ 1989. június ..........................lapzárta után érkezett (volna)........ MEGSZŰNIK AZ ORSZÁGOS TERVHIVATAL – jelentették be a kormányszóvivő legutóbbi sajtóértekezletén. Az indoklás szerint e nagymúltú intézményt azért kell felszámolni, mert Roosevelt téri zöld székháza nem illeszkedik a világörökség részét képező dunai panorámába. A hivatal helyét megszűnése után kereskedelmi bankok és nyugati leányvállalatok irodái foglalják majd el. ______________________ VISSZA KELL TÉRNI A SZOCIALIZMUS EREDETI, LIBERÁLIS ÉRTÉKEIHEZ! Ez a kijelentés is elhangzott az egyik újjáalakult párt nemrég megtartott gyűlésén. A résztvevők jelentős része szerint a politikában, gazdaságban és kultúrában egyaránt vissza kell nyúlni a gyökerekhez, így vissza kell térni az anarchizmus etatista hagyományaihoz, a keynesizmus monetarista hagyományaihoz, a naturalizmus szürrealista hagyományaihoz, és a vaskarika eredetileg fából történő készítésének hagyományaihoz. ______________________ VÍZLÉPCSŐT ÉS DEMOKRÁCIÁT címmel a Kossuth Könyvkiadó megjelenteti Maróthy László összegyűjtött műveinek első kiadását. ______________________ SÁRKÖZY TAMÁS javaslatára tovább korszerűsítik az államigazgatást: összevonják az Állami Biztosítót, a Belügyminisztériumot, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot, a Heti Világgazdaságot és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalt. Az ÁBMHVGM – melynek nevét így takarékosabban lehet leírni, mint a korábbi intézményekét – vállalati gazdasági munkaközösségként működik majd. ______________________ NEM VOLT DÖNTETLEN a számvitel-szigorlat idei utolsó fordulóján Róth Józsefnél. Eredmények: 122,112,222,1122,1. ______________________ 1991. április (a KEN-re megjelent paródia) KÖZGAZDI A leendő James Bond Közgazdaságtudományi Egyetem lapja Miért lett az egyetem neve Jemes Bond Közgazdaságtudományi Egyetem? A legutóbbi vezetői értekezleten Szóló Szőlő tanszékvezető, egyetemi tanár, a szőlőtudományok leendő doktora, akadémikus és a Központi Szóló Bizottság volt tagja, jelenleg – a széljárás ingadozásai miatt – pártonkívüli, úgy határozott az értekezlet tagjaival teljes egyetértésben, hogy az egyetem nevét Budapestről megváltoztatják James Bondra. Indoklásul kiemelte, hogy neves külföldi professzorok, a közgazdaságtudomány kiemelkedő személyiségei, például Soros György, egyetemünk díszdoktora, kifejezetten kérték ezt a névváltoztatást, mert az átlag amerikai számára Budapest semmit nem jelent, James Bond azonban annál többet. Ez már csak azért is fontos lenne, mert jelenleg is több száz magyar hallgató halasztó (vagy halasztó hallgató) tartózkodik amerikai családoknál családépítő jelleggel. Hozzáfűzte, hogy angolul ugyanígy hangzik a JBKE, mint BKE, mert J mindig néma mint Psmith-nél. A magyarázathoz utazó nagykövetünk csak annyit fűzött hozzá, hogy Budapestnek soha nem volt talaja a magyar történelemben, hiszen egyetemünk leendő poszthumusz díszdoktora Horthy Miklós, az ismert gazdaságpolitikus is már bűnös városnak találta. A főváros mindig is egy parazita volt társadalmunk egészséges testén. Ezzel szemben James Bondot pozitív példaként állíthatjuk hallgatóink elé, mint aki mindig önfeláldozóan és kitartóan üldözte a másként gondolkodókat. Az értekezlet végül megbízta az egyetem menedzserét, hogy adja el Budapest szobrát, és Budapest képét a rektori tanácskozóból. H.E. ______________________ Egy estis hallgató morgolódása a KEN kapcsán Mondják nem lenne végre jó, ha mindenki egyszerre lenne, és így tudnánk, mintha csakis erre várnánk? Én egyszerűen nem fogom fel, bár nap mint nap itt ülök az egyetemi tanács termében (általában egyedül, mert a többiek csak akkor jönnek be, ha ülés van, mert nem eléggé elhivatottak), miért jó ez ennek az országnak, hogy ennyi milliót elfecsérel? Itt van ez a KEN. Kinek jó ez? Az estis hallgatóknak biztos nem, mert 4 előtt egyedül én szoktam benn lenni közülük az épületben. A legutóbbi informatika előadáson is elhangzott, hogy az egyetem egy fekete doboz, amibe bemegy a KEN és kijön egy csomó baromság. Kiszámoltam (nem volt ördöngőség, bár nem vagyok se matematikai közgazdász rektorhelyettes, se levelező akadémikus volt KB-tag rektor), hogy ez a folyamat óránként 9 millió Ft-unkba kerül, és akkor a saját munkadíjamat még nem is számoltam. (F.Á.) ______________________ Egyetemi hírek Az Aula könyvkiadó megjelentette a Makroökonómia tankönyv és példatár hibajegyzékének 5. kötetét (S-től Z-ig). (Belsősöknek 4 FT, külsõsöknek 200). A következő mikroökonómia előadásra kérünk minden hallgatót, hogy fél órával előbb érkezzen, mert a Rádiókabaré felveszi az előadást. A Rocky Klubban minden este héttől az úri közönség verekszik. Belépés csak tagságival. Értesítjük hallgatóinkat, hogy ebben a hónapban 25-én lesznek bent tanszékünk oktatói. Periféria tanszék ______________________ Az Universitas hírei – Ügynöki munkára jelentkezés: 007–es számon, James Szabond. Mozgó célpont, mozgó bér. Hétvégén is! – Könnyű fizikai munka! Kocsiemelés, kaszkadőrmutatványok, karaté, Kossuth nyomda. Lányok jelentkezését is várjuk. – Felkérem mindazokat, akiknek a nevében dolgozom, hogy a nevükre nekem járó szoc. támot is hiánytalanul utalják át. Témavezető. ______________________ A gazdasági igazgatóság hírei Az egyetem gazdasági vezetése olyan új hasznosítási lehetőségeit keresi épületeiknek, amelyek egyrészt jól jövedelmeznek, másrészt szervesen illeszkednek az egyetem arculatába, nem mondanak ellent az egyetem szellemének. ______________________ Az aulát esténként bérbevenné a Fővárosi Nagycirkusz, a gazdasági hivatal irodái iránt pedig a Dejópopó bár érdeklődik. ______________________ Örömmel értesítjük az egyetem minden oktatóját és dolgozóját, hogy a bérmegtakarítás terhére ebben a hónapban mindenki 5 kg mosóport kap, a gazdasági hivatal dolgozói bérük mellé, míg az oktatók bérük helyett kapják az értékes ajándékot. ______________________ A hiperügynök szuperesetei A kém, aki szeretett engem (filmkritika) Mai, Derricken, Colombón, Agatha Christien és Végvári őrnagyon nevelkedett generációnknak a krimi, kémtörténet, thriller a megszokott napi betevő szerepét játssza. Az idegpattantó- gyomorremegtető- sokkolóizgalmak szokvány unalmát töri meg ez a mostani James Bond szuperprodukció. A megszokott hétköznapi-szürke vérfürdők helyébe már az első snittek új színeket hoznak – büszkén lobog a sávos-nacionalista-világhatalmi brit trikolór a galambkeblű hófehér hómezők hátterével kontrasztolva. Nekünk, kocakrimiseknek is nyilvánvaló, ahogy a tucatjával lepuffantott, összepréselt, halálba küldött tucatellenfelek táguló pupillája mögött a szürkülő recehártyán örökre megmarad a kép – melyik fajnemzet csúcstechnológiájú ügynökével hozta össze őket balsorsuk. Apropó csúcstechnológia. James Bond végre bebizonyítja, hogy több mindenhez ért, mint Pirmin Zurbriggen, Niki Lauda, Nemo kapitány és Teller Ede együttvéve. A szuperügynök partnerei ezúttal a szépmosolyú szovjet ellenkém és a háromméteres metálfogú színészmasztodon, aki szintén sokat mosolyog, de ez csak inkább egy ócskavaskereskedőt derítene jobbkedvre. E gigantikus ellenpontnak számos közszükségleti tárgyat kell keresztülharapnia, míg szájbarágja a magunkfajta vasárnapi kémfilmesnek is, hogy ki a jó és ki a rossz. Mellesleg az idősebb mozisnemzedéket a kicsit a Schwarzenegger – Egri János – Hegedűs Miklós egyvelegére emlékeztető címszereplő előtt sem mindig nyilvánvaló ez a szereposztás, hisz több földrésznyit és valamennyit a tenger alatt is le kell utazzon, mire rájön, hogy az ellenfél szuperhatalom nemkevésbé szuperügynökét nem az egyarcú Janus-isten hazájával való leszámolás, hanem az angolos férfibáj ambicionálja, amiben köztudomású, hogy főhősünk nem szűkölködik. A szívdöglesztő mesterkém szerencsére nemcsak a női nemet dögleszti, így szolid pusztulás és mocsok után mindnyájan tisztába jöhetünk vele – a szuperügynök még nincs kiszuperálva. Barotányi Zoltán ______________________ Szokásos interjúfüzérünkben ezúttal egy rendkívül aktuális kérdésre vártuk a választ: Ha James Bond nem lenne, elvállalná-e a diákrektorságot, ha igen mi lenne a legfőbb célja, ha nem, miért nem?: Én semmiképpen nem vállalnám a diákrektorságot, mert szerintem ez a poszt egy posztsztálinista maradvány, mélyen antidemokratikus és ellentmond a piaclogikának. Szerintem a diákrektorságot jól működő külföldi cégeknek kéne eladni, a mi diákjainkat pedig diákgépírónő helyekkel kárpótolnánk (szociális háló) (Egy harmadéves rajkos hallgató) Ne haragudj, de engem nem érdekel a politizálás. Diákrektor, képviselő, köztársasági elnök, nekem egykutya. Miért nem arról írtok inkább, hogy megint nem kapni a büfében zöld mentolos Dunhill cigarettát! (Egy másodéves hallgató) Természetesen elvállalnám, és rögtön felvenném a kapcsolatot a határainkon túl élő diákokkal. Tudod én lélekben 15 millió magyar diák rektora szeretnék lenni. (Egy végzős széchenyis hallgató) Nem hiszem, hogy elvállalnám, nem elsősorban a korom miatt, hanem azért, mert akkor több fontos és számomra kedves funkcióról le kéne mondanom, pl. a Dunai Vasmű hideghengersorának felügyelőbizottsági elnökségéről, vagy a nemzetközi martinász társaság elnökhelyettesi posztjáról. (Egy középkorú, de örökifjú oktató) Hát nem is tudom, kétarcú a dolog. Most olyan biszkubélás ez az egész választás, és meggyőződésem, hogy ez is mélyíti egy kicsit az adósságválságot. De látom az egész választásban a csírát, egy valódi önkormányzat lehetőségét. És akkor majd a hallgatók, oktatók és a büfé szovjetjei választanak majd. (Egy negyedéves TEK-es hallgató) Ebben a félévben még nem nagyon voltam benn az egyetemen, nem tudom, milyen a hangulat, meg áprilisban különben is sok dolgom lesz, benne vagyok két vállalatátvilágításban, tőzsdézem és még két uv-m is van tavalyról. (Egy harmadéves hallgató) ______________________ Szellemirtás a Pannónia szakkollégiumban Leendő TDK-bírálóinkat hallgattuk három napon át, hogy betekintést nyerjünk legfrissebb gondolataikba. Elsőként Lengyel Lászlót, a szakkollégium régi barátját köszönthettük körünkben. Előadásában kiemelte majdani TDK-dolgozataink főbb gondolatait, többek közt azt, hogy a pártállam úgy elnyomta a piacot meg a civil társadalmat, hogy az valami rettenetes. Hó Pál Egy este a kriptokollégiumban Ismét telt ház volt a könyvtárteremben, mivel az óvatos titkolódzás ellenére kiszivárgott, hogy az egykori maoista Lengyel László tart előadást, akit méltán nevezhetünk „a nemzet baglyának". Ezúttal is bizonyította bölcsességét, rámutatva, hogy az egypárti diktatúrából átkerültünk a többpárti diktatúrába, miközben a reformközgazdaságtan elvesztette relevanciáját. A.L. Szimpli dö reszt Vidám poharazgatások, moldvai csángó népdalok éneklése mellett arra is jutott időnk, hogy meghallgassuk a tábor környékére tévedő filoszokat. Lengyel László most is azt mondta el, amit Lakitelek óta oly sokszor, hogy igazi nemzeti összefogás nélkül nem jutunk ötről a hatra. Miamanó Klapka rézágyúja Mottó: Vállalkozás = közösségiség, főleg, ha jól megfizetik A tőzsdéről szóló előadássorozat bevezető előadásár Lengyel László tartotta, aki a tőzsdét (stock exchange) a piaci viszonyok egészébe helyezte bele. Nézete szerint nagyon fontos, hogy a tőzsde jól működjön, mert csak így zárkózhatunk fel Európához. Ehhez felkészült brókerekre van szükség. ______________________ Szerkesztőségünk elhatározta, hogy az ünnepi számban egyik lánglelkű újságírónk tudósítását két változatban is leközli, egyrészt ahogy kollégánk a szerkesztőségben elmesélte, másrészt ahogy tudósításában megírta: Nyilvános maszturbálás az előadóban Hát én már sok ilyen egyetemi lóbaszáson voltam már életemben, de ilyen felesleges, mint ez, még egyik sem volt, Sok hülye ott heringeskedett a kettesben, bezzeg vilgazd előadásra basznak bejárni és faszságokat kérdeztek. Felszólalt az egyik nagyokos, olyan arcot vágott, mintha pofán rúgták volna, és úgy tett, mint aki örül, hogy ezt a sok faszfejt kell majd tanítania. Aztán persze rögtön sírni kezdett, milyen kevés a fizetésük, pedig a negyedét sem érdemlik meg. Aztán felállt a másik mókus, lila volt a feje az irigységtől, remegett a hangja, annyira szerette volna visszakézből szájon kapni a nagyokost, de beszart és nem merte, inkább makogott valamit. Mindennek tetejébe jött az egyik krampuszagyú és ott nyálazott valamit, de akkor már kezdtem nagyon ideges lenni, mert nehezen bírom mostanában ezeket. Megesküdtem volna, hogy valamelyik habzó szájú hólyag a Kádár-rendszert is belekeveri, meg az elmúlt negyven évet, így is lett, úgyhogy elegem lett és eljöttem. Utána nem tudom mi történt. Tájékoztató a szakirányválasztásról Ma a harmadéves diákokat leginkább a szakirányválasztás problémája érdekli, milyen irányban folytassák egyetemi tanulmányaikat. Ezért zsúfolásig telt a II. előadó, ahol az illetékesek tájékoztatták a hallgatókat az induló szakirányokról. Először az egyik legnépszerűbb szakirány felelõse, a Presztizs tanszék vezetője jelezte, hogy tanszéke megtiszteltetésnek tekinti, hogy a hallgatók többsége hozzájuk jelentkezett, de felhívja a figyelmet, hogyha nem kapják meg a szükséges bérkeretet, szelekciós mechanizmusokat kell alkalmazniuk. A Periféria tanszék megjelent képviselője azt hangsúlyozta, nem tekinti kudarcnak, hogy szakirányukat negatív számú hallgató választotta, ez annak következménye, hogy jelen pillanatban a hallgatókat a divatos szakirányok vonzzák, de ez a helyzet néhány éven belül megváltozik. Egy hallgató felszólalásában leszögezte, nem fogadnak el a jelentkezések elbírálásánál semmilyen adminisztratív korlátozást, választásukban szeretnének szabadon dönteni. A vitát az egyetemvezetés képviselője azzal zárta, hogy a reform megindulásakor még sok korlátozó tényezővel kellett szembenézni, de remélhetőleg ezeket a korlátokat a hallgatók közreműködésével sikerül ledönteni. ______________________ Az angyalát! Hogyan kerül James Bond az aulába? A változások korát éljük, ügynökösködik mindenki. Jó, hogy már nem filmsztárok szerepelnek a Marx-szobor mellett. James és Charlie. Kicsit égő lenne. Nopersze, lehet változtatni rajtuk egy csöppet. James is kiöregedett, Charlie sem a régi. Lehet nekiugrani, kicserélni őket. Kicsit közönségsiker lenne. Öléggé. Viktória Szerzők: Andor László, Fazakas Gergely, Sugár András, Trautmann László 1989. okt.4. Váltó 1. évf. 1. szám |