Farkasházy Tivadar
A BERGENGÓC FEJLŐDÉS NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A LABDARÚGÁSRA
Bergengócia az Északi szélességen és a Keleti hosszúságon fekszik valahol középtájt. A honalapításról sokféle legenda kering, állítólag egyszer errefelé kóborolt egy csomó bergengóc, s mivel már nagyon fáradtak voltak tíz percre megálltak pihenni. Azóta laknak a bergengócok Bergengóciában.
A honalapítás után a bergengócok évszázadokon át élték az urak és jobbágyok vidám, változatos életét, midőn egy napon a bergengóc arisztokrácia rádöbbent, hogy kis országuk fokozatosan elmarad a világ fejlődésétől. Nagy önfegyelemmel leszoktak a zsíros ételekről, a
nehéz borokról és nyugati mintára meghonosították a lóversenyt, a Kaszinót és a Parlamentet. A haladó bergengóc főurak vadászni jártak, teniszeztek, angol telivéreket és orfeumi táncosnőket futtattak. A bergengóc sporttörténelem aranylapjaira felkerültek az első betűk. Az egészséges testkultúra a bergengóc polgárságban is számos követőre talált, a városokban gombamódra szaporodtak a kávéházi billiárd-asztalok és a kuplerájok. A bergengóc proletariátus szűklátókörűségét és maradiságát megdöbbentően bizonyítják a korabeli statisztikák, melyekből világosan kitűnik, hogy a bergengóc proletariátus érzéketlenül siklott el a kor vívmányai fölött. Pedig a testedzés egyike lehetett volna felemelkedési lehetőségeiknek.
A labdarúgás már ekkor egyre nagyobb tért hódít, művelőit dicsőség és tisztelet övezte, s életük végéig gondoskodott róluk a társadalom. Aki elérte a huszadik válogatottságot és bizonyíthatóan legalább egy testrészét Doberdónál vagy az Isonzónál hagyta, hiteles testsúly-in egállap ítói engedélyt kapott forgalmasabb útkereszteződésekben. Szerényebb képességű labdarúgók az emlékeikből éltek. Vasárnapi újságmellékletekben ma is meghatott hangon mesélnek a régi szép időkről, amikor a negyven-nyolc órás munkanap kiharcolása után vidáman siettek a pályára, melyet külvárosi bérházak falára festettek fel, s a középkezdéseknél ellopott pénzből szögletzászlót vettek. Fontos kikötés volt, hogy az első csapatbeliek és a tartalékok azonos lábmérettel rendelkezzenek. Az amatőrség megszegőit szigorúan büntették, amikor egyszer a felejthetetlen Robinzon Adámot a tizenhetedik potyagól után egy néző rothadt paradicsommal megdobálta és a kapus unalmában elkezdte eszegetni a paradicsom ép részeit, edzője azonnal lehívta a pályáról és az összeült vezetőség örökre eltiltotta. Mindössze azt engedték meg neki, hogy hattagú családjával továbbra is a kapuban lakhasson, csak a mérkőzések idejére kellett átengednie az új kapusnak.
A labdarúgás manufakturális korszaka lassan a végéhez közeledett. Az utolsó bölények közül sokan eltűntek a nagy világégésben, a pályákon új fű sarjadt és új tehetségek nőttek fel. Az új füvet szakképzett botanikusok locsolták és az új tehetségek jónapot ezredes elvtárssal köszöntötték egymást. A klubok állami fedőnevet kaptak, sokszor előfordult, hogy a lakosság kérelmét egy-egy labdarúgócsapathoz nyújtotta be. Mivel a bergengócok megszokták, hogy
kérelmeiket nem intézik el, sohasem derült ki fatális tévedésük.
Nem is lett volna semmi baj, ha a bergengóc válogatott nem kap ki a világbajnokság döntőjében Mezopotámiától. A vereség és a rossz szélsőjáték felingerelte a bergengócokat, néhányan kénytelenek voltak távozni, ki keletre, ki nyugatra. Végül is lecsillapodtak a kedélyek, hiszen a bergengócok szeretik a focit, nem is olyan régen a bergengóc külpolitika legnagyobb sikerét egy tizenhatméteres kapáslövésből szerezte.
A bergengóe gyárak régi vágya volt, hogy betörjenek a világpiacra. Civilizált országokba sajnos mind ez ideig nem sikerült eljutniuk, ezért gyártmányaik propagálására labdarúgócsapatokat kértek fel. Még a legedzettebb bergengóc szurkolók is megdöbbentek, midőn kedvenc csapatuk vadásztöltények reklámozásával a hátán futott ki a pályára.
A labdarúgás az ipartelepítés jelentős tényezőjévé vált. Az egyedi nagyberuházásokhoz NBI B-s csapat járt, kiemelt exporttermék esetén NB I-es. De úgy látszik, hogy vagy a focistákkal, vagy az általuk propagált iparcikkekkel valami baj történt, mert egyre kevesebb gólt rúgtak külföldön és egyre kevesebbet adtak el a hátukból. Az ipar és a labdarúgás vezetői természetesen egymást okolták a történtekért. A menedzserek futottak a pénzük után és amikor látták, hogy a bergócok mindenhol kikapnak igyekeztek a portyák hátralevő mérkőzéseire megfelelő ellenfelet kiállítani. Ily módon sikerült is a bergengócoknak néhány világra szóló diadalt aratni, l:0-ra verték a félelmetes Ajax labdarúgóinak felmenőági rokonaiból összeállított csapatot és ugyancsak 1:0-ra győzték le Josephine Baker gyermekeit. A portya végül egy igen értékes döntetlennel zárult, l:l-re mérkőztek a tálján labdarúgók szociális otthonával. Bár félidőben még az aggok vezettek, de védelmük elalvása megpecsételte sorsukat és a bergengócoknak sikerült egyszer az üres kapuba találniuk. Mindenesetre azért óvatosságból, nem a főpályaudvarra érkeztek, hátha eléjük ment valaki, hanem a teherpályaudvar egyik külső vágányára. A másik vágányon éppen akkor pakolták ki a bergengóc exportból visszamaradt termékeket. Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje, szólt Piperkőcz a csapatkapitány és a sötét árnyak leple alatt hazaosont.
A BERGENGÓC FEJLŐDÉS NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A LABDARÚGÁSRA
Bergengócia az Északi szélességen és a Keleti hosszúságon fekszik valahol középtájt. A honalapításról sokféle legenda kering, állítólag egyszer errefelé kóborolt egy csomó bergengóc, s mivel már nagyon fáradtak voltak tíz percre megálltak pihenni. Azóta laknak a bergengócok Bergengóciában.
A honalapítás után a bergengócok évszázadokon át élték az urak és jobbágyok vidám, változatos életét, midőn egy napon a bergengóc arisztokrácia rádöbbent, hogy kis országuk fokozatosan elmarad a világ fejlődésétől. Nagy önfegyelemmel leszoktak a zsíros ételekről, a
nehéz borokról és nyugati mintára meghonosították a lóversenyt, a Kaszinót és a Parlamentet. A haladó bergengóc főurak vadászni jártak, teniszeztek, angol telivéreket és orfeumi táncosnőket futtattak. A bergengóc sporttörténelem aranylapjaira felkerültek az első betűk. Az egészséges testkultúra a bergengóc polgárságban is számos követőre talált, a városokban gombamódra szaporodtak a kávéházi billiárd-asztalok és a kuplerájok. A bergengóc proletariátus szűklátókörűségét és maradiságát megdöbbentően bizonyítják a korabeli statisztikák, melyekből világosan kitűnik, hogy a bergengóc proletariátus érzéketlenül siklott el a kor vívmányai fölött. Pedig a testedzés egyike lehetett volna felemelkedési lehetőségeiknek.
A labdarúgás már ekkor egyre nagyobb tért hódít, művelőit dicsőség és tisztelet övezte, s életük végéig gondoskodott róluk a társadalom. Aki elérte a huszadik válogatottságot és bizonyíthatóan legalább egy testrészét Doberdónál vagy az Isonzónál hagyta, hiteles testsúly-in egállap ítói engedélyt kapott forgalmasabb útkereszteződésekben. Szerényebb képességű labdarúgók az emlékeikből éltek. Vasárnapi újságmellékletekben ma is meghatott hangon mesélnek a régi szép időkről, amikor a negyven-nyolc órás munkanap kiharcolása után vidáman siettek a pályára, melyet külvárosi bérházak falára festettek fel, s a középkezdéseknél ellopott pénzből szögletzászlót vettek. Fontos kikötés volt, hogy az első csapatbeliek és a tartalékok azonos lábmérettel rendelkezzenek. Az amatőrség megszegőit szigorúan büntették, amikor egyszer a felejthetetlen Robinzon Adámot a tizenhetedik potyagól után egy néző rothadt paradicsommal megdobálta és a kapus unalmában elkezdte eszegetni a paradicsom ép részeit, edzője azonnal lehívta a pályáról és az összeült vezetőség örökre eltiltotta. Mindössze azt engedték meg neki, hogy hattagú családjával továbbra is a kapuban lakhasson, csak a mérkőzések idejére kellett átengednie az új kapusnak.
A labdarúgás manufakturális korszaka lassan a végéhez közeledett. Az utolsó bölények közül sokan eltűntek a nagy világégésben, a pályákon új fű sarjadt és új tehetségek nőttek fel. Az új füvet szakképzett botanikusok locsolták és az új tehetségek jónapot ezredes elvtárssal köszöntötték egymást. A klubok állami fedőnevet kaptak, sokszor előfordult, hogy a lakosság kérelmét egy-egy labdarúgócsapathoz nyújtotta be. Mivel a bergengócok megszokták, hogy
kérelmeiket nem intézik el, sohasem derült ki fatális tévedésük.
Nem is lett volna semmi baj, ha a bergengóc válogatott nem kap ki a világbajnokság döntőjében Mezopotámiától. A vereség és a rossz szélsőjáték felingerelte a bergengócokat, néhányan kénytelenek voltak távozni, ki keletre, ki nyugatra. Végül is lecsillapodtak a kedélyek, hiszen a bergengócok szeretik a focit, nem is olyan régen a bergengóc külpolitika legnagyobb sikerét egy tizenhatméteres kapáslövésből szerezte.
A bergengóe gyárak régi vágya volt, hogy betörjenek a világpiacra. Civilizált országokba sajnos mind ez ideig nem sikerült eljutniuk, ezért gyártmányaik propagálására labdarúgócsapatokat kértek fel. Még a legedzettebb bergengóc szurkolók is megdöbbentek, midőn kedvenc csapatuk vadásztöltények reklámozásával a hátán futott ki a pályára.
A labdarúgás az ipartelepítés jelentős tényezőjévé vált. Az egyedi nagyberuházásokhoz NBI B-s csapat járt, kiemelt exporttermék esetén NB I-es. De úgy látszik, hogy vagy a focistákkal, vagy az általuk propagált iparcikkekkel valami baj történt, mert egyre kevesebb gólt rúgtak külföldön és egyre kevesebbet adtak el a hátukból. Az ipar és a labdarúgás vezetői természetesen egymást okolták a történtekért. A menedzserek futottak a pénzük után és amikor látták, hogy a bergócok mindenhol kikapnak igyekeztek a portyák hátralevő mérkőzéseire megfelelő ellenfelet kiállítani. Ily módon sikerült is a bergengócoknak néhány világra szóló diadalt aratni, l:0-ra verték a félelmetes Ajax labdarúgóinak felmenőági rokonaiból összeállított csapatot és ugyancsak 1:0-ra győzték le Josephine Baker gyermekeit. A portya végül egy igen értékes döntetlennel zárult, l:l-re mérkőztek a tálján labdarúgók szociális otthonával. Bár félidőben még az aggok vezettek, de védelmük elalvása megpecsételte sorsukat és a bergengócoknak sikerült egyszer az üres kapuba találniuk. Mindenesetre azért óvatosságból, nem a főpályaudvarra érkeztek, hátha eléjük ment valaki, hanem a teherpályaudvar egyik külső vágányára. A másik vágányon éppen akkor pakolták ki a bergengóc exportból visszamaradt termékeket. Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje, szólt Piperkőcz a csapatkapitány és a sötét árnyak leple alatt hazaosont.
Borsi György
Borjúsült és egyéb
A múltkor kezembe került egy újság, .amely részletesen leírta labdarúgó-válogatottunk egy fontosabb mérkőzés előtti 'programját. Volt abban pszichológus, humorista, mozi, borjúsült, sőt még edzés is. A cikk végén azt írja az írója, reméljük, ezek után jól fog vizsgázni a magyar tizenegy.
Apropó, vizsga. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem vizsgák előtt mindig olyan míszem van. Persze, ha odaküldenék a Hofit, hogy ugyan bohóckodjon már egy kicsit annak az elcsigázott magyar fiúnak, biztosan elmúlna a fejfájásom. Vagy megkérném, hogy hagyjon magamra. A Hofi. Mert én annál sokkal igényesebb vagyok, mintsem vicceket tudnék hallgatni. Hát nem látják, hogy azért esz a fene, hogy átmegyek-e a vizsgán, vagy sem?
Akkor, mondjuk, jönne egy pszichológus, és lassan mondaná hogy „át fogsz menni... át fogsz menni. És közben 1 olyan megnyugatatóan nézne rám. A szemével. És lassan én is azt hinném, hogy át fogok menni... No, nem azért, mert tényleg azt hinném, csak olyan jól esik, ha törődnek az emberrel.
No, és az utazás. Ezeket a focistákat mindig repülővel vagy társasgépkocsival (irtó szép szó, nem?) viszik „vizsgázni”. Nos, én nem kérek egyikből sem. Megértő lélek vagyok, ha egyszer nem fussa, hit nem fussa. De, kérdem én, volt már olyan statisztikavizsga, ahol a hallgatónak megtérítették a ráckevei HÉV-jegyet? Na, ugye, hogy nem. Hát csoda-e ezek után, hogy nem sikerül minden tökéletesen?
Az étkezésről is szót kell ejteni.
A focisták mindig kalóriadús, de ennek ellenére egyszerű ételeket esznek, már iigy meccs előtt, gondolom. Úgymint pácolt őzgerinc, borjú-sült stb. Hát hogy jön ez az én sárgaborsó főzelékemhez? Na, jó, mondjuk, hogy kolbász is volt hozzá... Nem is lehet addig jobb eredményt várni, míg ilyenek a' felkészülés körülményei.
Lehetne esetleg tanulni is, az valami olyan, mint focistáknál az edzés... De ha egyszer nekik megy anélkül... És egyébként is, sántít ez az egész hasonlat a focival... Hát hol fordul elő nálunk olyasmi, hogy ha engem kivágnak például számítás-technikából, emiatt menesztik a szövetségi kapitányt???...
Borjúsült és egyéb
A múltkor kezembe került egy újság, .amely részletesen leírta labdarúgó-válogatottunk egy fontosabb mérkőzés előtti 'programját. Volt abban pszichológus, humorista, mozi, borjúsült, sőt még edzés is. A cikk végén azt írja az írója, reméljük, ezek után jól fog vizsgázni a magyar tizenegy.
Apropó, vizsga. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem vizsgák előtt mindig olyan míszem van. Persze, ha odaküldenék a Hofit, hogy ugyan bohóckodjon már egy kicsit annak az elcsigázott magyar fiúnak, biztosan elmúlna a fejfájásom. Vagy megkérném, hogy hagyjon magamra. A Hofi. Mert én annál sokkal igényesebb vagyok, mintsem vicceket tudnék hallgatni. Hát nem látják, hogy azért esz a fene, hogy átmegyek-e a vizsgán, vagy sem?
Akkor, mondjuk, jönne egy pszichológus, és lassan mondaná hogy „át fogsz menni... át fogsz menni. És közben 1 olyan megnyugatatóan nézne rám. A szemével. És lassan én is azt hinném, hogy át fogok menni... No, nem azért, mert tényleg azt hinném, csak olyan jól esik, ha törődnek az emberrel.
No, és az utazás. Ezeket a focistákat mindig repülővel vagy társasgépkocsival (irtó szép szó, nem?) viszik „vizsgázni”. Nos, én nem kérek egyikből sem. Megértő lélek vagyok, ha egyszer nem fussa, hit nem fussa. De, kérdem én, volt már olyan statisztikavizsga, ahol a hallgatónak megtérítették a ráckevei HÉV-jegyet? Na, ugye, hogy nem. Hát csoda-e ezek után, hogy nem sikerül minden tökéletesen?
Az étkezésről is szót kell ejteni.
A focisták mindig kalóriadús, de ennek ellenére egyszerű ételeket esznek, már iigy meccs előtt, gondolom. Úgymint pácolt őzgerinc, borjú-sült stb. Hát hogy jön ez az én sárgaborsó főzelékemhez? Na, jó, mondjuk, hogy kolbász is volt hozzá... Nem is lehet addig jobb eredményt várni, míg ilyenek a' felkészülés körülményei.
Lehetne esetleg tanulni is, az valami olyan, mint focistáknál az edzés... De ha egyszer nekik megy anélkül... És egyébként is, sántít ez az egész hasonlat a focival... Hát hol fordul elő nálunk olyasmi, hogy ha engem kivágnak például számítás-technikából, emiatt menesztik a szövetségi kapitányt???...
Föld S. Péter
ÚJRA ITT VAN, ÚJRA ITT VAN...
Alaposan megerősített hírek szerint MÁJUS—JÚNIUS FOLYAMÁN idén is megrendezik az immáron kedves hagyománnyá váló Tanszék-Hallgatók összecsapást'(az elöl álló a pályaválasztó). A nagy érdeklődésre való tekintettel a belépőjegyek árusítását már megkezdték az első emeleti titkárságon ' 25 forintos egységáron. A mérkőzésen zenekar ugyan nem lesz, de megígérték, hogy mindenkinek elhúzzák a nótáját. A mérkőzés különben (minden más hiedelemmel ellentétben), barátságos jellegű, teljesen tét nélkül. Kezdjük talán a bemutatást a Tanszék csapatánál, hiszen, mint mindig, most is ők a mérkőzés nagy esélyesei. A valószínű összeállítás a következő lesz: a kapuban Módusz; sokszoros válogatott. Hátvédek : Arcus, Medián, Efiksz. Közülük elsősorban a fiatal Mediánt lehet kiemelni, kitűnő helyezkedőképességért. A két középpályás, mint már olyan sokszor: Practice and Prog-ress. A csatársorban, amely a csapat legerősebb részét képezi, Algol, Derivált, Integer, Reál kap helyet. A balszélső posztjáról még nem határozott Integrál Lajos vezető edző. Valószínűleg ezt a posztot az újonc Derivált II. (ismertebb nevén második Derivált) fogja betölteni. A két Derivált fiúról csak annyit: indián származásúak, idén kerültek a csapathoz, nemzetközi csereakció révén.
— Kiket tudna kiemelni a csapatból? — kérdeztük Integrál Lajost.
— Nehéz dolog a fiúk között így differenciálni. Ez különben is elveimmel ellentétes. Mindenki jó formában van* győzelmet várok.
Az ellenfél, a Hallgatók csapata, már megszokott környezetben, a világ elől elbújva, a könyvtárban várja a fontos találkozót.
— Hogyan látjátok az esélyeket ?
— Sajnos, nem a legkedvezőbb előjelekkel készülünk — mondja Uvé Ottó, csapatkapitány. Év közben sok volt a sérülés, kisebb kihagyások is előfordultak. Az ellenfél porhintése, az ún. koncentrált oktatás is nagyon összekuszálta sorainkat. De a remény azért él bennünk, sőt, túl is él majd bennünket. Az eddigiekkel ellentétben új taktikát igyekszünk begyakorolni, melynek lényege: edzeni, edzeni, edzeni.
A magunk részéről csak annyit fűznénk hozzá: reméljük, színvonalas, sportszerű mérkőzésen, igazságos pontosztozkodást láthatunk majd.
— Kiket tudna kiemelni a csapatból? — kérdeztük Integrál Lajost.
— Nehéz dolog a fiúk között így differenciálni. Ez különben is elveimmel ellentétes. Mindenki jó formában van* győzelmet várok.
Az ellenfél, a Hallgatók csapata, már megszokott környezetben, a világ elől elbújva, a könyvtárban várja a fontos találkozót.
— Hogyan látjátok az esélyeket ?
— Sajnos, nem a legkedvezőbb előjelekkel készülünk — mondja Uvé Ottó, csapatkapitány. Év közben sok volt a sérülés, kisebb kihagyások is előfordultak. Az ellenfél porhintése, az ún. koncentrált oktatás is nagyon összekuszálta sorainkat. De a remény azért él bennünk, sőt, túl is él majd bennünket. Az eddigiekkel ellentétben új taktikát igyekszünk begyakorolni, melynek lényege: edzeni, edzeni, edzeni.
A magunk részéről csak annyit fűznénk hozzá: reméljük, színvonalas, sportszerű mérkőzésen, igazságos pontosztozkodást láthatunk majd.
