Halász Géza karikatúrája
Azt hiszem, legokosabb lesz, ha a bevett szokástól eltérően mindjárt az elején kezdem. Az első önkéntes lapát földdel, melyet Százhalombattán, e minden történelmi hagyományoktól mentes dunántúli kisközségben fiatalos lendülettel, és egy lapáttal felszerelve megmozgattunk.
Gyönyörű nyári reggel volt, és a vezetésem alatt álló brigád keményen megragadva termelési eszközeit, munkához látott. Az első roham kb. 20 percig tartott, amikoris Hajek, a súlyemelő kidőlt a sorból, és elhaló hangon cigarettaszünetet rendelt el. Láttam a fiúk arcán, hogy már húsz perce erre várnak, és így habozás nélkül én is rágyújtottam.
A munkaidő hátralevő részét izomlazítással egybekötött barkóba játékkal töltöttük ki.
Az elkövetkező két nap nem hozott változást a munkatempóban, s éppen ezért érthető csodálkozással vettük tudomásul, hogy az elsõ kiértékelésnél az utolsó helyet osztották ki nekünk a munkaversenyben.
A kiértékelés után azonnal brigádgyűlést tartottam, ahol néhány keresetlen szóval felhívtam a fiúk figyelmét, az elkövetkező nagy feladatokra, melyek közül a leglényegesebb a tábori labdarúgó-bajnokság megnyerése, a környező gyümölcslelőhelyek feltérképezése és a sátoron belüli snapszerbajnokság megszervezése. Valaki felvette még, hogy a munkaidő esetleg jobb kihasználásával a munkaversenyt is meg lehetne nyerni. Ez látszott a legkönnyebb problémának és így egyhangúlag megszavaztuk a focibajnokság mellé a munkaverseny megnyerését is.
Másnap új munkahelyet kaptunk, ahol az elvégzendő feladatot a vezetőség egy útmenti gyeptelenítésben jelölte meg. A munka megkezdése előtt egy idős útkaparó bácsi, akit szakmai tanácsadónak adtak mellénk, néhány szóban vázolta, az út menti árkok gyeptelenítésének népgazdasági jelentőségét, majd kikeresve az első árnyékos helyet, jóízű szunyókálásba kezdett. Mi pedig hozzáláttunk és több mint két órán keresztül tartó spártai szigorral gyeptelenítettünk.
Ekkor történt az, hogy az öreg felébredt, ami önmagába véve még nem lett volna komoly baj, de látva szédületes munkatempónkat, habozás nélkül destruálni kezdett: „De fiúk, hát mán mér töritek magatokat? A gyeptelenítés a legrosszabbul megfizetett munka hazánkba, 12 fillért adnak négyzetméteréért: Én is a háztájiból élek!" Ez előtt az érv előtt meg kellett hajolnunk és habozás nélkül elhatároztuk, hogy inkább összedobjuk azt a pénzt, amit teljes intenzitással naponta keresni tudnánk.
A nap hátralevő részében az arra elhaladó autóknak integettünk.
Már csak három nap volt hátra a tábori életből. amikor a lelkiismeret-furdalás tüneteit véltem felfedezni magamon. Bár a tábori labdarúgó-bajnokságot, s a velejáró ingyen sörözést fölényesen megnyertük, a környező gyümölcsösöket is eredményesen látogattuk, mégis éreztem, hogy összteljesítményünk mégsem maximális. Három napig törtem a fejemet, de a megoldásra csak a vonaton, hazautazás közben jöttem rá: Hát a munkaverseny! Azt elfelejtettük megnyerni. De hamar megnyugtattam magamat, hisz annyi egyéb tennivalónk akadt a két hát alatt, hogy minden apróságra nem terjedhetett ki a figyelmünk!
Gyönyörű nyári reggel volt, és a vezetésem alatt álló brigád keményen megragadva termelési eszközeit, munkához látott. Az első roham kb. 20 percig tartott, amikoris Hajek, a súlyemelő kidőlt a sorból, és elhaló hangon cigarettaszünetet rendelt el. Láttam a fiúk arcán, hogy már húsz perce erre várnak, és így habozás nélkül én is rágyújtottam.
A munkaidő hátralevő részét izomlazítással egybekötött barkóba játékkal töltöttük ki.
Az elkövetkező két nap nem hozott változást a munkatempóban, s éppen ezért érthető csodálkozással vettük tudomásul, hogy az elsõ kiértékelésnél az utolsó helyet osztották ki nekünk a munkaversenyben.
A kiértékelés után azonnal brigádgyűlést tartottam, ahol néhány keresetlen szóval felhívtam a fiúk figyelmét, az elkövetkező nagy feladatokra, melyek közül a leglényegesebb a tábori labdarúgó-bajnokság megnyerése, a környező gyümölcslelőhelyek feltérképezése és a sátoron belüli snapszerbajnokság megszervezése. Valaki felvette még, hogy a munkaidő esetleg jobb kihasználásával a munkaversenyt is meg lehetne nyerni. Ez látszott a legkönnyebb problémának és így egyhangúlag megszavaztuk a focibajnokság mellé a munkaverseny megnyerését is.
Másnap új munkahelyet kaptunk, ahol az elvégzendő feladatot a vezetőség egy útmenti gyeptelenítésben jelölte meg. A munka megkezdése előtt egy idős útkaparó bácsi, akit szakmai tanácsadónak adtak mellénk, néhány szóban vázolta, az út menti árkok gyeptelenítésének népgazdasági jelentőségét, majd kikeresve az első árnyékos helyet, jóízű szunyókálásba kezdett. Mi pedig hozzáláttunk és több mint két órán keresztül tartó spártai szigorral gyeptelenítettünk.
Ekkor történt az, hogy az öreg felébredt, ami önmagába véve még nem lett volna komoly baj, de látva szédületes munkatempónkat, habozás nélkül destruálni kezdett: „De fiúk, hát mán mér töritek magatokat? A gyeptelenítés a legrosszabbul megfizetett munka hazánkba, 12 fillért adnak négyzetméteréért: Én is a háztájiból élek!" Ez előtt az érv előtt meg kellett hajolnunk és habozás nélkül elhatároztuk, hogy inkább összedobjuk azt a pénzt, amit teljes intenzitással naponta keresni tudnánk.
A nap hátralevő részében az arra elhaladó autóknak integettünk.
Már csak három nap volt hátra a tábori életből. amikor a lelkiismeret-furdalás tüneteit véltem felfedezni magamon. Bár a tábori labdarúgó-bajnokságot, s a velejáró ingyen sörözést fölényesen megnyertük, a környező gyümölcsösöket is eredményesen látogattuk, mégis éreztem, hogy összteljesítményünk mégsem maximális. Három napig törtem a fejemet, de a megoldásra csak a vonaton, hazautazás közben jöttem rá: Hát a munkaverseny! Azt elfelejtettük megnyerni. De hamar megnyugtattam magamat, hisz annyi egyéb tennivalónk akadt a két hát alatt, hogy minden apróságra nem terjedhetett ki a figyelmünk!
