Az alábbiakban minden kommentár nélkül közöljük Bóna Sándor elsőéves hallgató politikai gazdaságtani dolgozatát, a szemináriumvezető véleményével együtt. Reméljük, hogy másoknak is okulásul szolgál.
Fejtse ki a tőkés felhalmozás általános törvényét!
A kapitalista társadalomban tőkés felhalmozódás van. A tőkéseknek az érdeke az, hogy ez a felhalmozás megtörténjen. Ez a felhalmozás a kapitalizmusban törvényszerű dolog és annak szükségszerű velejárója. Ki kell indulnunk abból, hogy a tőkés bizonyos összegű tőkét befektet egy vállalkozásba. Ez a tőke ezután egy idő múlva megtérül. Hogy a tőkés mennyi pénzt kap vissza befektetett tőkéje után az több dologtól függ. Függ a tőke összetételétől, nagyságától, megtérülési idejétől stb. Az így nyert összeg, illetőleg újbóli tőke, amelyet a tőkések visszakapnak (ebben benne van a profit is) felhalmozódik a tőkések kezében. A tőkés ezután ezt a kapott, illetőleg visszanyert összeget, vagy befekteti rögtön újabb vállalkozásba, vagy pedig visszatartja bizonyos ideig, hogy később esetleges jobb üzletnek bizonyuló vállalkozásba fektesse be. így tehát ezt a kérdést vizsgálva szembekerülünk bizonyos mértékig a tőkevándorlással is. Mégpedig abból a szempontból, hogy a tőkés a tőkéjét egy esetleges más iparágban helyezi el. A tőkés felhalmozódás a kapitalizmusban általánosnak mondható. Törvényszerű folyamat, amelyet a tőkés nem tud, de nem is akar elkerülni. Miért? Azért mert érdeke az, hogy így történjen. A profit hajsza utáni harcban mindig úgy tesznek, hogy érdekeiknek megfelelő legyen. Tehát ha érdekeiknek megfelelő, akkor így is tesznek. Törvényszerű folyamat azért is, mert ez nemcsak egyeseknél spontán módon nyilatkozik. Együttes érdekük kívánja ezt, tehát mindnyájan csinálják, tehát általánossá válik, és ha már általános, akkor törvényszerűnek is mondható. A tőkés felhalmozódás általánossá válása tulajdonképpen történelmi tendencia. A kapitalizmus fejlődésével egyidőben alakult ki, és terjedt el végérvényesen. Ebből látható az, hogy a kapitalizmus fejlődése során, hogyan hoz létre törvényszerű velejárójaként mind újabb és újabb dolgokat. Ez a
felhalmozódás is, a régiekkel szemben haladást jelentett, de már olyan értelemben is, hogy a kapitalizmus belső ellentmondásait mindjobban és jobban kiélezi, mert csíráit magában hordja. Történelmi szerepe lesz a kapitalizmus bukásában éppen a belső ellentmondások kiéleződése folytán. Látható az is, hogy vizsgálva a tőkés felhalmozódás törvényét, hozzákapcsolódik egy sor más jelenség is, amely a kapitalizmusnak átkos velejárója. Ezek mind történelmileg kialakult tendenciák, amelyek együttesen hatnak mind a termelésre, mind pedig a...
Bóna Sándor 1/6
___________________________________
Gratulálnom kell ahhoz, hogy annak ellenére, hogy semmit sem tud, mégis képes volt csaknem két és féloldalas dolgozatot írni, és amint látom, ha az idő engedte volna még folytatta volna. Ha Maga így tanul tovább, akkor ennek a dolgozatnak „éppen a belső ellentmondások kiéleződése folytán történelmi szerepe lesz a Maga bukásában’''’ Remélem, hogy ezeket az ellentmondásokat felismeri és mihamarabb meg fogja oldani.
Ebdős Tibor

RENOVÁLÁS UTÁN
— Szia. — Szia. Eljött a nagy nap! — Igen, végzünk! Egy kicsit szomorú vagyok! — Hát, ami azt illeti... — Szerettem volna látni, hogy hova járok! De ezek az állványok mindent eltakarnak! |
SZEPTEMBERI MELABÚ
Év eleji — és talán az egyetlen? — nagytakarítás az egyetemen. A takarítóasszonyok népes serege sürög forog. Felvomdási területükké az aulát nevezték ki. Egyikük éppen verítékes homlokát törölgeti Marx Károly szobra előtt, seprűjére támaszkodva — akár egy búsuló juhász — nagyot sóhajt: — Na, Karcsikám, hát itt vagyunk megint! |