A derűs percekben tallózva, persze a sajtóhibák és a különleges vizsga-"teljesítmények" viszik a pálmát. De sok volt is ezekből! Két évfolyam mintegy 1000 hallgatója tanulta például meg nagy nehézségek közepette a rejtélyes műszót: „füvoxtás" és adta elő büszkén a vizsgán. A jegyzetben ugyanis a középkori falusi földközösség egyik osztásformája (ma már nem tanítjuk) a „füvönosztás" ebben az elírt formában került be a jegyzetbe.
Sokkal kínosabb volt, amikor arra hívták fel a figyelmünket, hogy a Rákóczi-szabadságharc idejéről szóló fejezetben három éven keresztül a „nemzeti összefogás" helyett „összefo...", egyszóval csupán a „g" betűt ütötték el, de azt fatálisan.
A vizsgabakik (nevezzük finoman így) közül azt hiszem, világviszonylatban is verhetetlen volt az a felvételiző, aki a Frankel Leóra vonatkozó kérdésre ezzel a mondattal kezdte a választ: „Miután hazatért a spanyol polgárháborúból, vezető szerepet játszott a Tanácsköztársaságban."
Na de nemcsak a diák! Tanszékünk egyik volt munkatársáról terjesztették vizsgázóink egy időben, hogy ezzel a kérdéssel kezdte a vizsgát: Mit olvasott tőlem?
S hozzá kell tenni, hogy akaratlanul én is hasonló helyzetbe kerültem egyszer. A történet nem harsány, de igazán kedves-mosolygós emlékeim közé tartozik:
Több évvel ezelőtt egyik vezető gazdaságpolitikusunk gyereke került a felvételi bizottság elé, melynek elnöke voltam. A tételes kérdések után érdeklődési köréről, olvasottságáról kérdezősködtem.
– Hogyne, olvastam néhány közgazdasági munkát.
– Például mit?
– Hát legutóbb Berent. T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindítása idején című könyvét – mondta gyanútlanul a szemembe nézve, mert természetesen fogalma sem volt, kik ülnek az asztal másik oldalán.
Elkapott a játékszenvedély és az anonimitást megőrizve (a bizottság többi tagja sem árult el) megkérdeztem, mi a véleménye a könyvről.
Dicsérte.
– De tudja-e, hogy édesapjának más véleménye van erről – mondtam, hiszen valóban, éppen röviddel előtte jelent meg vitacikke az egyik folyóiratban.
– Tudom, beszéltünk róla.
Csak ekkor mondtam meg a nevemet. Az arcot, a meglepetésnek, meghökkenésnek ezt a kifejezését soha nem fogom elfelejteni.
Sokkal kínosabb volt, amikor arra hívták fel a figyelmünket, hogy a Rákóczi-szabadságharc idejéről szóló fejezetben három éven keresztül a „nemzeti összefogás" helyett „összefo...", egyszóval csupán a „g" betűt ütötték el, de azt fatálisan.
A vizsgabakik (nevezzük finoman így) közül azt hiszem, világviszonylatban is verhetetlen volt az a felvételiző, aki a Frankel Leóra vonatkozó kérdésre ezzel a mondattal kezdte a választ: „Miután hazatért a spanyol polgárháborúból, vezető szerepet játszott a Tanácsköztársaságban."
Na de nemcsak a diák! Tanszékünk egyik volt munkatársáról terjesztették vizsgázóink egy időben, hogy ezzel a kérdéssel kezdte a vizsgát: Mit olvasott tőlem?
S hozzá kell tenni, hogy akaratlanul én is hasonló helyzetbe kerültem egyszer. A történet nem harsány, de igazán kedves-mosolygós emlékeim közé tartozik:
Több évvel ezelőtt egyik vezető gazdaságpolitikusunk gyereke került a felvételi bizottság elé, melynek elnöke voltam. A tételes kérdések után érdeklődési köréről, olvasottságáról kérdezősködtem.
– Hogyne, olvastam néhány közgazdasági munkát.
– Például mit?
– Hát legutóbb Berent. T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindítása idején című könyvét – mondta gyanútlanul a szemembe nézve, mert természetesen fogalma sem volt, kik ülnek az asztal másik oldalán.
Elkapott a játékszenvedély és az anonimitást megőrizve (a bizottság többi tagja sem árult el) megkérdeztem, mi a véleménye a könyvről.
Dicsérte.
– De tudja-e, hogy édesapjának más véleménye van erről – mondtam, hiszen valóban, éppen röviddel előtte jelent meg vitacikke az egyik folyóiratban.
– Tudom, beszéltünk róla.
Csak ekkor mondtam meg a nevemet. Az arcot, a meglepetésnek, meghökkenésnek ezt a kifejezését soha nem fogom elfelejteni.
