Drá-matek
A színpadon balra egy integrál, felülről lehetőleg egy köbgyököt kérünk lelógatni, ha nincs, lehet négyzetgyök is. Háttérben ízléses logaritmus, s az egész színpadot törtvonal osztja ketté. Jobbra az ajtó mellett Viktória korabeli d, x lábakkal. Amikor a függöny felhördül, sejtelmes félhomály. Később teljes homály, sejtelem nélkül.
I. Ismeretlen: Konstans! Kónstans!
Konstans (felnéz a levegőből): Parancsol?
I. Ismeretlen: Azonnal menjen ki az integrál elé, és hozza be a negatív előjelemet!
Konstans: De uram, ön most gyök alatt van.
I. Ismeretlen: Valóban, akkor ne hozza be. De, ha lenne szíves megnézni a kitevőmet, az előbb még itt volt az indexem felett.
Konstans (benéz a d, x lábai alá): Itt van, uram, kívánja, hogy bevigyem?
I. Ismeretlen: Lekötelezne, sőt megderiválna ezzel.
Konstans: II. Ismeretlen Úr, lesz szíves kicsit arrébb húzódni, így nem férek be a zárójelbe!
II. Ismeretlen: Ugyan, itt folyton ilyen marhaságokkal zaklatják az embert (sértődötten átmegy a másik oldalra osztónak).
I. Ismeretlen: Na, mi az, Kolléga? Megsértődött?
II. Ismeretlen: Magának jár a szája, ha nekem olyan primitív függvényem lenne, én nem ugrálnék annyira! Különben is hagyjon engem békén (két gyökre bomlik, és viháncolni kezdenek egymással).
Integrál: Na, ez megvan. Most már csak a másik ismeretlent kell kifejeznem, t! Jöjjön be! Maga fogja helyettesíteni.
t: (bejön az egyenletbe, kézen fogva vezeti a kis dt-t, aki azonnal játszani kezd a Viktória korabeli d x lábaival.
Integrál: Remélem, primitív függvényt hozott magával.
t: Természetesen, a legprimitívebbet. (Rúg egyet, mire I. Ismeretlen kiesik. A nézők közé. Felállítja a primitív függvényt, valahová a két szögletes zárójel közé, mire a dráma és az egyenlet megoldódik.)
I. Ismeretlen: Konstans! Kónstans!
Konstans (felnéz a levegőből): Parancsol?
I. Ismeretlen: Azonnal menjen ki az integrál elé, és hozza be a negatív előjelemet!
Konstans: De uram, ön most gyök alatt van.
I. Ismeretlen: Valóban, akkor ne hozza be. De, ha lenne szíves megnézni a kitevőmet, az előbb még itt volt az indexem felett.
Konstans (benéz a d, x lábai alá): Itt van, uram, kívánja, hogy bevigyem?
I. Ismeretlen: Lekötelezne, sőt megderiválna ezzel.
Konstans: II. Ismeretlen Úr, lesz szíves kicsit arrébb húzódni, így nem férek be a zárójelbe!
II. Ismeretlen: Ugyan, itt folyton ilyen marhaságokkal zaklatják az embert (sértődötten átmegy a másik oldalra osztónak).
I. Ismeretlen: Na, mi az, Kolléga? Megsértődött?
II. Ismeretlen: Magának jár a szája, ha nekem olyan primitív függvényem lenne, én nem ugrálnék annyira! Különben is hagyjon engem békén (két gyökre bomlik, és viháncolni kezdenek egymással).
Integrál: Na, ez megvan. Most már csak a másik ismeretlent kell kifejeznem, t! Jöjjön be! Maga fogja helyettesíteni.
t: (bejön az egyenletbe, kézen fogva vezeti a kis dt-t, aki azonnal játszani kezd a Viktória korabeli d x lábaival.
Integrál: Remélem, primitív függvényt hozott magával.
t: Természetesen, a legprimitívebbet. (Rúg egyet, mire I. Ismeretlen kiesik. A nézők közé. Felállítja a primitív függvényt, valahová a két szögletes zárójel közé, mire a dráma és az egyenlet megoldódik.)
