Szerzők az olvasókhoz
Új, belátható időn belül véget nem érő sorozatot indítunk útjára. Ennek keretében időről időre bemutatjuk: hogyan éli át egy képzeletbeli tanszék (a Mintagazdaságtan tanszék) mindazokat az eseményeket, fordulatokat és kihívásokat, amelyek mikrokörnyezetünkben jelen időben történnek velünk, érintenek bennünket. No, nem a Szabó család vagy a Szomszédok sikerét-népszerűségét irigyeltük meg, csupán azt, hogy ez a forgatókönyv-állapotban közreadott teleregény („szappanopera") megfelelő forma arra, hogy tükröt tartsunk sokszínű, sokarcú, erényeivel és hibáival együtt is szeretett egyetemünknek. Hőseink, akiket időről-időre, fokozatosan mutatunk be, kitalált személyek, de azok a hasonlatosságok, vagy egybeesések, amelyek a mindenkori közelmúlt történéseire, vagy ismerőseink jellemvonásaira emlékeztetnek, nem feltétlenül a véletlen művei.
Bőhm-Sümegi
A TANSZÉK
1. rész
Írta: Bőhm-Sümeghi Játszódik: 1989-ben, a Mintagazdaságtan tanszéken
(Az évnyitó utáni fogadáson, Vezér Károly (44) tanszékvezető egyetemi tanár és Apró András (36) docens, dékánhelyettes beszélgetnek.)
AA: No, ez is egy jó év lesz...
VK: Miből gondolod?
AA: Megint megszenvedünk ezzel az első évfolyammal.
VK: Hát, az én szenvedéseim már elkezdődtek. Tudod, itt volt ez a geofizikus konferencia...
AA: Tudod, mennyit hozott ez?! És a kisujjunkat sem kellett érte mozdítani.
VK: Neked nem, édesapám, de nekem itt volt a geofizikus nagybátyám, Rochesterből, és őt kellett dajkálnom, mert már semmire sem emlékszik Pestből.
AA: Nem is tudtam, hogy van egy amerikai nagybátyád. Mikor ment ki?
VK: Itthon végezte az egyetemet, de jött az ellenforradalom... helyesebben... (kicsit halkabban) nem tudod, mi most az aktuális álláspont?
AA: A legutóbbi Társadalmi Szemlében Ivánék megint elkövettek egy kis összeállítást, abban a népfölkelést használják. Érdemes elolvasni, de hogy meddig lesz érvényben, azt nem tudom.
VK: Na, lényeg az, hogy itt volt az öreg, és nem akart szállodába menni, mert világéletében spórolós volt. Én meg be akartam rakni az egyik kollégiumba. Igen ám, de valami Ikontúra néven összeállt egy maffia, és lefoglalták az összes kollégiumi helyeket. Ott álltam a portánál az öreggel meg a két kofferjával... (Vezér meglátja Egri Attilát (22), aki negyedéves hallgató, és a tanszéken demonstrátor). Attila, Attila, jöjjön csak ide... hogy kerül maga ide.
AE: A Skála-díjasokat meghívták, tanár úr.
VK: Attila, maga ismeri a kollégiumokat, ugye?
EA: Nem igazán.
VK: De maga vidéki, nem?
AE: Nem, pesti vagyok.
VK: Akkor hogy lakik kollégiumban?
AE: Szakkollégiumban, tanár úr.
VK: Ja, ha csak úgy nem... Na, ide figyeljen, mit tud maga erről az Ikontúráról?
EA: Ők adják ki nyáron a kollégiumi szobákat külföldi turistáknak.
VK: Hányan vannak ezek?
EA: Nem tudom, kettő vagy három lehet.
VK: Azt a leborult... Két-három koma lefölözi a profitot az egyetem állóeszközeiről. De legalább jó szolgáltatást nyújtanak?
EA: Nem igazán. Egyszer egy finn fiú teljesen kikelt magából, amikor meglátta, hogy milyen a szoba, meg a vizesblokk. Két német lány egyszer sírt is, dehát nem tudtam rajtuk segíteni.
VK: Miért, maga ott volt?
EA: Egyszer-kétszer, éjszakai portásnak –ezerháromszázért.
VK: Ezerháromszázért?! Bandikám, nem megyünk el éjszakai portásnak? És ha ennyit kap a portás, mennyit tesznek zsebre a főnökök?
EA: Azt nem lehet tudni. De tavaly már kocsit vett mindegyik. Az egyetemnek meg leadnak párszázezer forintot. Plusz még valutában is jön nekik valamennyi.
VK: Én meg álltam a portánál az öreggel meg a kofferokkal. Édesapám, egy nyári bevételből puccba lehetne vágni az egész kollégiumot. Hogy ki engedi ezt meg nekik, nem tudom, de utánanézek. (Egy arra jövőhöz:) Sanyikám, szervusz, megvan az az anyag, amiről beszéltünk?
S: Megvan, de még nem tudtam legépeltetni.
VK: Nem baj, vidd le hozzánk, már dolgozik az új titkárnőm, ő majd legépeli.
S: Új titkárnõd van, nem is mondtad?
VK: Itt végzett nálunk, Gizikének hívják, talán ismered, majd megyek én is, szervusz.
________________________
(Néhány méterrel odébb. Körös Béla (50) docens, alapszervezeti párttitkár és Morvai Dezső (36) adjunktus bizalmas beszélgetése.)
KB: Te tényleg ismered a minisztert?
MD: Persze, mondtam már, az unokabátyám sógora. Csudajó pofa, remekül ultizik. A kéknyelű a kedvence.
KB: Te, figyelj, ki kéne használni az alkalmat, míg itt van, ott beszélget a nagyfőnökkel.
MD: Ez olaszrizlig, ugye?
KB: Tedd már le azt a poharat, ez életbevágó! Tudod, milyen fontos lenne, hogy az egyetemi reformkör...
MD: Siess, Bélám, térjünk a tárgyra!
KB: Jól van, idefigyelj, ha van még benned annyi erő, mutass be neki! ...Mit csinálsz, te marha?
MD: Hát te mondtad, hogy mutassak be neki, nem? Na egészségünkre!
________________________
(Az első tanítási napon, a tanszéki kávézóban. Vezér és Doy Endre (68) egyetemi tanár, a tanszék nagy öregje beszélgetnek.)
VK: Na, Bandi bácsi, látom, még nem itta meg a szokásos reggeli kávéját.
DE: Sajnos ez már az ötödik csak hát az információk elég szétaprózottan jönnek, Önnel mi történt, meséljen!
VK: Ó, semmi különös. Legutóbb egy épületes kari tanácson voltam, ahol – a dékán minden fáradozása ellenére – sikerült rövid eszmecserét folytatnom néhány kiváló tanszék jövőjével kapcsolatban.
DE: Nocsak, csak nem kitört megint az intézeti mánia?
VK: Ahogy vesszük. Van, aki intézetet akar csinálni, van, aki intézetet akar tanszékesíteni. Kinek melyik pozíció a szimpatikusabb: a tanszékvezetői vagy az igazgatói.
DE: Ó, ezek régi dolgok. Emlékszem, már a Horthy-időkben is a József nádor Egyetemen állandó harc folyt, hogy hány intézetet hozzanak létre és miért. A kormánynak akkor sem volt pénze, most sincs. Nem változik itt semmi!
VK: Na, ezt a részét nem ismerem a dolognak, de a cél most is ugyanaz lehet: terjeszkedni. Minél több tanszék, annál jobb – terem, pótlék, hatalom satöbbi. Az se baj, ha egy főből áll a tanszék.
DE: Az tényleg érdekes lenne. Sőt lehetne mindjárt egyfős intézet is, ami mondjuk négy tanszékből állna. Így egyszerre kapna igazgatói, négy tanszékvezetői, négy tanszéki titkári és négy titkárnői pótlékot. Plusz a kis mellékes.
VK: Ezt az amerikai nagybátyám úgy ejtené, hogy mellé-cash... Na, aztán van olyan, ahol az egész tanszékesdi azért van, mert valamit csinálni kell, elvégre elég bután néz ki, hogy minden intézet tanszékesít, csak ők nem. Hogy arról már ne is beszéljek, amikor az indoklás az, hogy ugyanabban a beosztásban ne osztályvezetőnek hívják, ami minden vállalatnál lehetne, hanem tanszékvezetőnek.
DE: Tényleg más! Egészen másként hangzik, ha azt mondom, hogy Paprikás János vagyok, rektorhelyettes, intézetigazgató, tanszékvezető és tudományos munkatárs.
(Belép Futó Péter tanársegéd, tanszéki titkár.)
FP: Jó reggelt, Bandi bácsi, szervusz Károly.
VK: Szervusz Péter, elindultak rendben az órák?
FP: Szeminárium csak holnap lesz, ma csak a Perényi elvtárs előadása van.
VK: Már nem muszáj ám elvtársozni, ha nem akarod.
FP: Mit csináljak, azt nem mondhatom neki, hogy bajtárs, nem a HM-ben volt államtitkár.
(Elkezd bíbelődni a kávéfőzővel.)
VK: Szóval, Bandi bácsi, az is érdekes, hogy a tanszéket úgy szedik szét, ahogy éppen jól esik. Mindegy, hogy mit fed le a vizes lepedő, csak nagy legyen.
DE: Nem, azért itt szakmai szempontok is közrejátszanak.
VK: Persze. Például a tanszéket én is szétszedném úgy, hogy a mintagazdaságtan biztosítása, mikro- és makrogazdaságtan tanszék, mintagazdaságtan-politika, és a mintagazdaságtan tervezése tanszék. Esetleg én vezethetném a kvantitatív mintagazdaságtan tanszéket.
DE: Magával már megint nem lehet komolyan beszélni. Vizslát, én fölnézek a szintológia tanszékre.
VK: Viszlát, Bandi bácsi.
Új, belátható időn belül véget nem érő sorozatot indítunk útjára. Ennek keretében időről időre bemutatjuk: hogyan éli át egy képzeletbeli tanszék (a Mintagazdaságtan tanszék) mindazokat az eseményeket, fordulatokat és kihívásokat, amelyek mikrokörnyezetünkben jelen időben történnek velünk, érintenek bennünket. No, nem a Szabó család vagy a Szomszédok sikerét-népszerűségét irigyeltük meg, csupán azt, hogy ez a forgatókönyv-állapotban közreadott teleregény („szappanopera") megfelelő forma arra, hogy tükröt tartsunk sokszínű, sokarcú, erényeivel és hibáival együtt is szeretett egyetemünknek. Hőseink, akiket időről-időre, fokozatosan mutatunk be, kitalált személyek, de azok a hasonlatosságok, vagy egybeesések, amelyek a mindenkori közelmúlt történéseire, vagy ismerőseink jellemvonásaira emlékeztetnek, nem feltétlenül a véletlen művei.
Bőhm-Sümegi
A TANSZÉK
1. rész
Írta: Bőhm-Sümeghi Játszódik: 1989-ben, a Mintagazdaságtan tanszéken
(Az évnyitó utáni fogadáson, Vezér Károly (44) tanszékvezető egyetemi tanár és Apró András (36) docens, dékánhelyettes beszélgetnek.)
AA: No, ez is egy jó év lesz...
VK: Miből gondolod?
AA: Megint megszenvedünk ezzel az első évfolyammal.
VK: Hát, az én szenvedéseim már elkezdődtek. Tudod, itt volt ez a geofizikus konferencia...
AA: Tudod, mennyit hozott ez?! És a kisujjunkat sem kellett érte mozdítani.
VK: Neked nem, édesapám, de nekem itt volt a geofizikus nagybátyám, Rochesterből, és őt kellett dajkálnom, mert már semmire sem emlékszik Pestből.
AA: Nem is tudtam, hogy van egy amerikai nagybátyád. Mikor ment ki?
VK: Itthon végezte az egyetemet, de jött az ellenforradalom... helyesebben... (kicsit halkabban) nem tudod, mi most az aktuális álláspont?
AA: A legutóbbi Társadalmi Szemlében Ivánék megint elkövettek egy kis összeállítást, abban a népfölkelést használják. Érdemes elolvasni, de hogy meddig lesz érvényben, azt nem tudom.
VK: Na, lényeg az, hogy itt volt az öreg, és nem akart szállodába menni, mert világéletében spórolós volt. Én meg be akartam rakni az egyik kollégiumba. Igen ám, de valami Ikontúra néven összeállt egy maffia, és lefoglalták az összes kollégiumi helyeket. Ott álltam a portánál az öreggel meg a két kofferjával... (Vezér meglátja Egri Attilát (22), aki negyedéves hallgató, és a tanszéken demonstrátor). Attila, Attila, jöjjön csak ide... hogy kerül maga ide.
AE: A Skála-díjasokat meghívták, tanár úr.
VK: Attila, maga ismeri a kollégiumokat, ugye?
EA: Nem igazán.
VK: De maga vidéki, nem?
AE: Nem, pesti vagyok.
VK: Akkor hogy lakik kollégiumban?
AE: Szakkollégiumban, tanár úr.
VK: Ja, ha csak úgy nem... Na, ide figyeljen, mit tud maga erről az Ikontúráról?
EA: Ők adják ki nyáron a kollégiumi szobákat külföldi turistáknak.
VK: Hányan vannak ezek?
EA: Nem tudom, kettő vagy három lehet.
VK: Azt a leborult... Két-három koma lefölözi a profitot az egyetem állóeszközeiről. De legalább jó szolgáltatást nyújtanak?
EA: Nem igazán. Egyszer egy finn fiú teljesen kikelt magából, amikor meglátta, hogy milyen a szoba, meg a vizesblokk. Két német lány egyszer sírt is, dehát nem tudtam rajtuk segíteni.
VK: Miért, maga ott volt?
EA: Egyszer-kétszer, éjszakai portásnak –ezerháromszázért.
VK: Ezerháromszázért?! Bandikám, nem megyünk el éjszakai portásnak? És ha ennyit kap a portás, mennyit tesznek zsebre a főnökök?
EA: Azt nem lehet tudni. De tavaly már kocsit vett mindegyik. Az egyetemnek meg leadnak párszázezer forintot. Plusz még valutában is jön nekik valamennyi.
VK: Én meg álltam a portánál az öreggel meg a kofferokkal. Édesapám, egy nyári bevételből puccba lehetne vágni az egész kollégiumot. Hogy ki engedi ezt meg nekik, nem tudom, de utánanézek. (Egy arra jövőhöz:) Sanyikám, szervusz, megvan az az anyag, amiről beszéltünk?
S: Megvan, de még nem tudtam legépeltetni.
VK: Nem baj, vidd le hozzánk, már dolgozik az új titkárnőm, ő majd legépeli.
S: Új titkárnõd van, nem is mondtad?
VK: Itt végzett nálunk, Gizikének hívják, talán ismered, majd megyek én is, szervusz.
________________________
(Néhány méterrel odébb. Körös Béla (50) docens, alapszervezeti párttitkár és Morvai Dezső (36) adjunktus bizalmas beszélgetése.)
KB: Te tényleg ismered a minisztert?
MD: Persze, mondtam már, az unokabátyám sógora. Csudajó pofa, remekül ultizik. A kéknyelű a kedvence.
KB: Te, figyelj, ki kéne használni az alkalmat, míg itt van, ott beszélget a nagyfőnökkel.
MD: Ez olaszrizlig, ugye?
KB: Tedd már le azt a poharat, ez életbevágó! Tudod, milyen fontos lenne, hogy az egyetemi reformkör...
MD: Siess, Bélám, térjünk a tárgyra!
KB: Jól van, idefigyelj, ha van még benned annyi erő, mutass be neki! ...Mit csinálsz, te marha?
MD: Hát te mondtad, hogy mutassak be neki, nem? Na egészségünkre!
________________________
(Az első tanítási napon, a tanszéki kávézóban. Vezér és Doy Endre (68) egyetemi tanár, a tanszék nagy öregje beszélgetnek.)
VK: Na, Bandi bácsi, látom, még nem itta meg a szokásos reggeli kávéját.
DE: Sajnos ez már az ötödik csak hát az információk elég szétaprózottan jönnek, Önnel mi történt, meséljen!
VK: Ó, semmi különös. Legutóbb egy épületes kari tanácson voltam, ahol – a dékán minden fáradozása ellenére – sikerült rövid eszmecserét folytatnom néhány kiváló tanszék jövőjével kapcsolatban.
DE: Nocsak, csak nem kitört megint az intézeti mánia?
VK: Ahogy vesszük. Van, aki intézetet akar csinálni, van, aki intézetet akar tanszékesíteni. Kinek melyik pozíció a szimpatikusabb: a tanszékvezetői vagy az igazgatói.
DE: Ó, ezek régi dolgok. Emlékszem, már a Horthy-időkben is a József nádor Egyetemen állandó harc folyt, hogy hány intézetet hozzanak létre és miért. A kormánynak akkor sem volt pénze, most sincs. Nem változik itt semmi!
VK: Na, ezt a részét nem ismerem a dolognak, de a cél most is ugyanaz lehet: terjeszkedni. Minél több tanszék, annál jobb – terem, pótlék, hatalom satöbbi. Az se baj, ha egy főből áll a tanszék.
DE: Az tényleg érdekes lenne. Sőt lehetne mindjárt egyfős intézet is, ami mondjuk négy tanszékből állna. Így egyszerre kapna igazgatói, négy tanszékvezetői, négy tanszéki titkári és négy titkárnői pótlékot. Plusz a kis mellékes.
VK: Ezt az amerikai nagybátyám úgy ejtené, hogy mellé-cash... Na, aztán van olyan, ahol az egész tanszékesdi azért van, mert valamit csinálni kell, elvégre elég bután néz ki, hogy minden intézet tanszékesít, csak ők nem. Hogy arról már ne is beszéljek, amikor az indoklás az, hogy ugyanabban a beosztásban ne osztályvezetőnek hívják, ami minden vállalatnál lehetne, hanem tanszékvezetőnek.
DE: Tényleg más! Egészen másként hangzik, ha azt mondom, hogy Paprikás János vagyok, rektorhelyettes, intézetigazgató, tanszékvezető és tudományos munkatárs.
(Belép Futó Péter tanársegéd, tanszéki titkár.)
FP: Jó reggelt, Bandi bácsi, szervusz Károly.
VK: Szervusz Péter, elindultak rendben az órák?
FP: Szeminárium csak holnap lesz, ma csak a Perényi elvtárs előadása van.
VK: Már nem muszáj ám elvtársozni, ha nem akarod.
FP: Mit csináljak, azt nem mondhatom neki, hogy bajtárs, nem a HM-ben volt államtitkár.
(Elkezd bíbelődni a kávéfőzővel.)
VK: Szóval, Bandi bácsi, az is érdekes, hogy a tanszéket úgy szedik szét, ahogy éppen jól esik. Mindegy, hogy mit fed le a vizes lepedő, csak nagy legyen.
DE: Nem, azért itt szakmai szempontok is közrejátszanak.
VK: Persze. Például a tanszéket én is szétszedném úgy, hogy a mintagazdaságtan biztosítása, mikro- és makrogazdaságtan tanszék, mintagazdaságtan-politika, és a mintagazdaságtan tervezése tanszék. Esetleg én vezethetném a kvantitatív mintagazdaságtan tanszéket.
DE: Magával már megint nem lehet komolyan beszélni. Vizslát, én fölnézek a szintológia tanszékre.
VK: Viszlát, Bandi bácsi.
