1. A szeminárium az a hely, ahol a hallgatónak viselkedésével olyan érzést kell oktatójában kelteni, miszerint ő a tananyag esedékes részét elsajátította.
(Egyes szerzők szerint a fenti meghatározás „vica versa", az oktatóra is érvényes. E kérdéssel e fejezet keretében nem foglalkozunk.)
A továbbiakban kritikai elemzésünk tárgyává teszünk néhány, a diákság körében elterjedt módszert, amelyek többé-kevésbé sikeresen megvalósítják az előzőekben definiált célokat.
Primitív
(Feudál – Mazochista módszerek)
a) Lapuló-bólogató módszer (Die Schlafmethode)
A módszer (melynek bírálatát már a múlt század végén Hans Jürgen Blöff elvégezte) hívei szerint az a legeredményesebb, ha csendben elhelyezkedünk a szemináriumi terem hátsó padsoraiban és ott várakozó álláspontra helyezkedve bólogatunk a többi hozzászólás és különösen a szeminárium vezető közbevetései alatt.
A módszer több alapvető hiányossággal bír:

• Sokan akkor is bólogatnak, amikor a hozzászóló dőreségeket mond, illetve vitatkozik a szemináriumvezetővel.
• Ha nincs hozzászóló, nincs mire bólogatni.
• Ebben a helyzetben könnyen felszólíthatnak bennünket, és akkor nem azt mondhatjuk el, amit esetleg tudunk, hanem azt, amit kérdeznek tőlünk.

E kettő általában nem esik egybe.
b) A szünet utáni első hozzászóló módszere
E módszer lényege az, hogy a szünetben elolvassuk az anyag azon részét, amely véleményünk szerint a következőkben terítékre kerül és a becsöngetés után azonnal jelentkezünk.
A módszer hátránya (nem beszélve a szünet elfecsérléséről) elsősorban az, hogy a szemináriumvezető teljesen váratlanul előveszi kedvenc vesszőparipályát, és a várt anyagrész helyett erről kezd beszélni. Ezért feltétlenül ismernünk kell az illető teljes jellemvilágát és családi stb vonatkozásait. A legfőbb baj azonban az, hogy többen is jelentkezhetnek, és mire ránk kerül a sor, ők már elmondták azt, amit mi elolvastunk.
c) Dettó-szisztéma
Ennek követői rendszerint igen nagy szókincs birtokában levő emberek. Más szavakkal ugyan, de teljes pontossággal megismétlik a csoportelső (esetleg szemináriumvezető) álláspontját. Az eljárást egyesek igen nagy tökéletességgel alkalmazzák, ám nem tudják kiküszöbölni alapvető gyengéit, ti. azt, hogy igen könnyen leleplezhető.
A jó bevezetés ilyenkor az, ha az előző felszólalás megismétlését a következő módon kezdjük: „Szemben az előző felszólaló azon állításával" (itt következik az ismétlés)... A végén elfelejtjük, hogy mivel akartunk vitatkozni.
Véleményünk szerint sokkal hatásosabbak az alábbi módszerek:
A legelső hozzászólás koncepciója
Ezen eljárás hívei abból a tapasztalati tényből indulnak ki, miszerint kezdetben senki sem mer hozzászólni. Ezért az, aki megtöri a kínos csendet, kivívja az oktató szimpátiáját.
Más oldalról viszont az első hozzászóló mindent elmondhat, amit tud. Ha később szólal hozzá, ezt már nem biztos, hogy megteheti.
Több kutató véleménye szerint e módszerhez elegendő a tananyag elsõ oldalait tanulmányozni, hiszen az oktatók túlnyomó többsége „hagyjon a többieknek is valamit" kiáltással úgyis belefojtja az illetőbe a szót. A módszer továbbfejlesztett változata az, amikor a felszólalás után valamilyen lényegtelen indokkal (haláleset, házasság, etcetera...) eltávozunk.
Vitatkozó-kétkedő módszer
A jelenleg ismert egyik legkorszerűbb eljárás. Nem igényli az anyag ismeretét, csupán némi figyelmet a többi hozzászólás iránt. A módszert alkalmazók megvárják (!) míg a többiek ismertetik az anyagot – esetleg ennek egy részét –, majd ők is előadják az anyaggal kapcsolatos kétségeiket, problémáikat, méghozzá úgy, hogy eközben azt a látszatot keltik, mintha széles olvasottsággal rendelkeznének az adott kérdésben. Lássunk példát:
„Az előző hozzászólással nem értek egyet. Már Marx is megmondta, az Értéktöbblet-elméletekben, bár lehet, hogy a Kapital 1857-es kéziratában, hogy..."
A módszer szinte teljesen biztos, hiszen – nem valószínű, hogy az oktató olvasta az adott művet.
Saját elmélet módszere
Az előzőknek művészi változata. A lényege, hogy a szeminárium témájával kapcsolatban saját elméletet konstruáljunk. Nem kell félni attól, hogy zagyvaságot mondunk, hiszen mindenki csak tisztelni fog bennünket önálló gondolkodásunkért.
(Megjegyzendő, hogy elvétve találkozunk más eljárásokkal is. Egyes kutatók találkoztak már az ún. „rendszeres készülés" híveivel, ám ezek száma és jelentősége olyan elenyésző, hogy feleslegesnek tartjuk módszerük ismertetését.)

– Milyen szépen beszélt Professzor Úr az elõadáson!