A lopás az osztálytársadalom terméke. Magántulajdon nélkül nincs lopás. Az őskösösságben társadalmi tulajdon volt, pontosabban senkinek nem volt semmije, márpedig a semmit nem lehet ellopni. Természetesen az ősközösségben az emberek nem tudták, hogy nincs semmijük, ugyanis ahhoz ismerni kellett volna a valami fogalmát, s mivel nem volt valamijük, boldogok voltak, mert nem tudták, hogy nincs semmijük. Szóval az ősközösségben nem loptak.
Beköszöntött az osztálytársadalmak többezeréves története. Az ember nehezen barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy másnak van, ami neki nincs. Megpróbált segíteni magán. Először agyonütötte az illetőt, később rájött, hogy most már neki van és őt fogják agyonütni. Ezért, ha a hulla elég gazdag volt, az örökség egy részét átengedte más embereknek, abból a célból, hogy megvédjék (lásd katonaság), vagy egyenesen az őt agyonütni kívánókhoz fordult, lekenyerezve óket, hogy másokat üssenek agyon (lásd hűbériség).
Évszázadok elteltével az emberek rájöttek, felesleges egyenként agyonütni egymást, elég ha egy évben egyszer, vagy tízévenként ütik egymást agyon, természetesen csoportosan, hiszen ennyi idő alatt alaposan felgyülemlett az agyonütendők listája (lásd háborúk).
Két háború között szelídebb módszereket alkalmaztak (lásd robot, tized, profit, stb.). A lopás elkövetőjét tolvajnak hívják. A tolvajlást mindig alantas foglalkozásnak tartották, mesélik, hogy a börtönökben jobb rablógyilkosok szóba sem állnak tolvajokkal. Mások ezzel szüges ellentétben nagyon szép pályának tartják, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy tolvaj néha hússzor is visszatér a börtönbe. Ha egy börtönt rossszul fűtenek az a legnagyobb disznóság, hiszen a tüzet Prométheusz lopta az emberiségnek.
A tolvajok ezenkívül kenyeret adnak az igazságszolgáltatásnak. Ezért érthetetlen, mikor a főtárgyaláson az ügyész durván beszél a vádlottal. Egyes újságokat is a tolvajokról írt érdekes történetek tesznek eladhatóvá.
A tolvajoknak szakszervezetük még nincs, de istenük már régóta van. A gorog mitológiában Hermész, a római mitológiában Merkur a neve. Jobban mondva csak félistenek, a másik felük a kereskedőké. Ezért tévesztik össze a két szakmát.
;aradjunk végérvényesen a kis tolvajoknál (a nagy tolvajokról – lásd Marc és Engels összes művei). A lopást többféle szempontból osztályozhatjuk. Van igazságos lopás, pl, amikor Robin Hood vagy én lopok, és igazságtalan lopás, amikor Robin Hood-tól vagy tőlem lopnak. Ha valakitől valamit ellopnak, vagy azt kiabálja, hogy fogják meg, vagy ha a tolvaj messze jár, akkor azt, hogy dögölj meg. A kisgyerek viszont nem lop, hanem csen. Ilyenkor ráütnek a kezére. A kisgyereknek elkezd fájni a keze, rájün, hogy nemcsak kézzel lehet lopni, és úgy kell lopni, hogy ne jöjjenek rá. A lopást ugyanis később nem vonalzóval, hanem börtönnel büntetik, a degresszív módszert alkalmazva. Mert be lehet zárni egy tolvajt tízezer forintért egy évre, de egymillióért mégse lehet száz évre. Félő, hogy meghal, a büntetés viszont nem képezi öröklés tárgyát, legfeljebb a szakma. Az igazságszolgáltatás természetesen használja a börtönbüntetés halálra beváltásának módszerét is, ám lopások esetében csak ritkán. Ezért szokták egyes gyilkosok tettüket úgy feltüntetni, hogy csak ellopták a másik életét.
A szocializmusban változik a lopás belső összetétele. A kapitalizmusban kevés ember lop sokat, a szocializmusban sok ember lop keveset. A szocilaizmusban kétfélét lehet lopni, egyrészt ami a másé, másrészt ami az államé. Úgyszolván mindenki az utóbbit lopja, ezt ugyanis kevésbé őrzik és kevésbé is büntetik. Magánostól lopni szégyen, munkahelyről lopni dicsőség. Egyáltalán lopás ez? Hiszen ami az államé. az mindenkié, ami mindenkié, az az enyém is. Így ha valaki két mázsa füzettel tér haza a hivatalból, vagy öt melegítővel az edzésről, esetleg egy esztergapaddal a gyárból – nem fut orgazdához, hanem szétosztja családja körében, vagy elcseréli a szomszédokkal olyasmire, amihez azok jutnak hozzé a munkahelyükön. Viszont ha valaki a szomszédból elemel egy tyúkot, csak a legritkább esetben hívja meg paprikáscsirkére a lépcsőházat.
A tolvajoktól a kommunizmus fogja a világot megváltani, hiszen értelmetlen lopni ott, ahol minden megvan. De mint szórakozás, a lopás kétségkívül fennmarad. Bizonyára kedvelt sprotág lesz és ki tudja, talán bevonul az olimpiák történetébe is.
Beköszöntött az osztálytársadalmak többezeréves története. Az ember nehezen barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy másnak van, ami neki nincs. Megpróbált segíteni magán. Először agyonütötte az illetőt, később rájött, hogy most már neki van és őt fogják agyonütni. Ezért, ha a hulla elég gazdag volt, az örökség egy részét átengedte más embereknek, abból a célból, hogy megvédjék (lásd katonaság), vagy egyenesen az őt agyonütni kívánókhoz fordult, lekenyerezve óket, hogy másokat üssenek agyon (lásd hűbériség).
Évszázadok elteltével az emberek rájöttek, felesleges egyenként agyonütni egymást, elég ha egy évben egyszer, vagy tízévenként ütik egymást agyon, természetesen csoportosan, hiszen ennyi idő alatt alaposan felgyülemlett az agyonütendők listája (lásd háborúk).
Két háború között szelídebb módszereket alkalmaztak (lásd robot, tized, profit, stb.). A lopás elkövetőjét tolvajnak hívják. A tolvajlást mindig alantas foglalkozásnak tartották, mesélik, hogy a börtönökben jobb rablógyilkosok szóba sem állnak tolvajokkal. Mások ezzel szüges ellentétben nagyon szép pályának tartják, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy tolvaj néha hússzor is visszatér a börtönbe. Ha egy börtönt rossszul fűtenek az a legnagyobb disznóság, hiszen a tüzet Prométheusz lopta az emberiségnek.
A tolvajok ezenkívül kenyeret adnak az igazságszolgáltatásnak. Ezért érthetetlen, mikor a főtárgyaláson az ügyész durván beszél a vádlottal. Egyes újságokat is a tolvajokról írt érdekes történetek tesznek eladhatóvá.
A tolvajoknak szakszervezetük még nincs, de istenük már régóta van. A gorog mitológiában Hermész, a római mitológiában Merkur a neve. Jobban mondva csak félistenek, a másik felük a kereskedőké. Ezért tévesztik össze a két szakmát.
;aradjunk végérvényesen a kis tolvajoknál (a nagy tolvajokról – lásd Marc és Engels összes művei). A lopást többféle szempontból osztályozhatjuk. Van igazságos lopás, pl, amikor Robin Hood vagy én lopok, és igazságtalan lopás, amikor Robin Hood-tól vagy tőlem lopnak. Ha valakitől valamit ellopnak, vagy azt kiabálja, hogy fogják meg, vagy ha a tolvaj messze jár, akkor azt, hogy dögölj meg. A kisgyerek viszont nem lop, hanem csen. Ilyenkor ráütnek a kezére. A kisgyereknek elkezd fájni a keze, rájün, hogy nemcsak kézzel lehet lopni, és úgy kell lopni, hogy ne jöjjenek rá. A lopást ugyanis később nem vonalzóval, hanem börtönnel büntetik, a degresszív módszert alkalmazva. Mert be lehet zárni egy tolvajt tízezer forintért egy évre, de egymillióért mégse lehet száz évre. Félő, hogy meghal, a büntetés viszont nem képezi öröklés tárgyát, legfeljebb a szakma. Az igazságszolgáltatás természetesen használja a börtönbüntetés halálra beváltásának módszerét is, ám lopások esetében csak ritkán. Ezért szokták egyes gyilkosok tettüket úgy feltüntetni, hogy csak ellopták a másik életét.
A szocializmusban változik a lopás belső összetétele. A kapitalizmusban kevés ember lop sokat, a szocializmusban sok ember lop keveset. A szocilaizmusban kétfélét lehet lopni, egyrészt ami a másé, másrészt ami az államé. Úgyszolván mindenki az utóbbit lopja, ezt ugyanis kevésbé őrzik és kevésbé is büntetik. Magánostól lopni szégyen, munkahelyről lopni dicsőség. Egyáltalán lopás ez? Hiszen ami az államé. az mindenkié, ami mindenkié, az az enyém is. Így ha valaki két mázsa füzettel tér haza a hivatalból, vagy öt melegítővel az edzésről, esetleg egy esztergapaddal a gyárból – nem fut orgazdához, hanem szétosztja családja körében, vagy elcseréli a szomszédokkal olyasmire, amihez azok jutnak hozzé a munkahelyükön. Viszont ha valaki a szomszédból elemel egy tyúkot, csak a legritkább esetben hívja meg paprikáscsirkére a lépcsőházat.
A tolvajoktól a kommunizmus fogja a világot megváltani, hiszen értelmetlen lopni ott, ahol minden megvan. De mint szórakozás, a lopás kétségkívül fennmarad. Bizonyára kedvelt sprotág lesz és ki tudja, talán bevonul az olimpiák történetébe is.
