Csiiiiiiiiing-csiiiiiiing... – brrrrrrrr-brrrrrrrr... bimm-bamm-bumm...
Jaj, mi az? Mi történt? Csak nem egy kiéhezett farkascsorda üvölt az ágyam alatt? Vagy egyszerűen a fejemre csúszott a Mont Blanc csúcsáról a jég? Felgyulladt a ház, százezer indián nyomult a lakásba, hogy megskalpoljon, avagy... Avagy, felébredtem! A vekker adta ezt az artikulátlan hangot.
Fel kellene kelni! Igen ám, csakhogy nagyon jó meleg van itt a paplan alatt. De fél hét! Milyen nap van? A jobb oldalamra fordulok, így sokkal kényelmesebb feküdni, mint a bal oldalamon. Elkések! Hányra is kell bemennem? Mit is kell elintéznem?
A tündérkirálylányt. Mert megmondtam neki világosan, hogy én hoztam le azt a pár csillagot az égrõl. Milyen kedvesen mosolyog rám! Jó lenne megsimogatni a haját!... Mi ez a kerek nyavalya a párnám alatt?! Ez nem haj!... A vekker. Fél hét múlt öt perccel! Mindjárt felkelek. Csak azt tudnám, hogy miért hadonászik az a nyomott fejű hapsi az orrom elõtt azzal a félméteres konyhakéssel? Jaj, belémszúrta!! Hol a tündéri csaj, perceken belül elvérzek?! Jól látok?
Ilyenkor gyorsabban jár reggel az óra. Hat óra negyven. Biztosan hideg van az utcán. Brr! Egy hirtelen mozdulattal kellene kiugranom az ágyból! Ebbõl, a kedvesen puha tolltömegbõl. Mikorra is akartam beérni? Fél nyolcra? Áh, nyolcra is ráérek. Korábban kell este lefeküdnöm, hogy ne legyek ilyen álmos. Áhhh – de jó ásítani. Nem értem, hogyan tarthat egy ásítás háromnegyed hétig? Milyen nap van ma? Biztos, hogy be kell mennem? Nem vasárnap van véletlenül?
Nagy ciki lenne. Bemegyek vasárnap, és sehol senki!...
Szeretek ebben a nagy nyitott kocsiban utazni. A sofõr lassú tempóban vezet, és én nézem az utcán kavargó emberáradatot. Munkába mennek. Munka!!! Nem felejtettem el valamit? Én most álmodok, vagy ébren vagyok? Valaki nyalogatja a lábam!! Mindig mondtam, hogy rövid ez a paplan! Az ember nem tud reggel kényelmesen kinyújtózni. Vajon hány óra lehet? Csörgött már a vekker? Hűha, két perccel múlt háromnegyed! Biztos, hogy jól jár? Nem siet? Talán este elnéztem az idõt és elõbbre állítottam, ezt a kis kerek pimaszt?! Gyorsan elõ a karórát! Tíz perc múlva hét! Na, most már igazán felkelek. Számolok magamban húszig, s kidugom a bal... Nem! A jobb lábam a takaró alól. Huszonegy. Nyertem! Mit csinálok ilyen sok pénzzel? Elõször veszek egy öröklakást, azután egy balatoni villát, kocsit, motorcsónakot, csodálatosan szép bútorokat, kandallót, ruhákat, rágógumit, kakukkos órát. Hol az óra?!
Ez az átkozott megint nem csörgött! Hét lesz öt perc múlva. Valami rejtett, belsõ hibája lehet. Felhúzom hétre, nehogy elaludjak! Negyed kilencre tuti, hogy bent leszek. Majd kitalálok valamit. De mit? Esetleg azt, hogy meghozták a szenet. Igaz, már a múlt héten is meghozták. Csõrepedés lett, beleesett az autóbusz a Dunába, beletörött a kulcs a zárba, orrvérzés...
– Brrrr-brrrr-csiiii-iiing...
Hű, de gyorsan elszállt az éjszaka! Már fél hét? Hogy mi? Mindjárt negyed nyolc?! Ki volt az a hülye, aki hét óra ötre húzta fel az órát?! Most aztán kapkodhatok, nem lesz idõm reggelizni sem! Utálok sietni! Sokkal jobb nyugodtan készülõdni. Ilyen marhaságot! Emiatt a vacak óra miatt idegesítem fel minden reggel magamat! Nem is nézek rá többé!
Hét óra húsz. Felkelek. Nem. De! Nem. De igen! Még egy kicsit. Szó sem lehet róla! Csak fél percet. Egyet sem! Na, gyerünk. Gyerünk! Most vagy soha. Most! Kezdem. Mozdult! Mozdulok. Ülj fel! Felülök. Kint vagy már az ágyból! Azonnal. Felkeltél? Fel. Gratulálok! Köszönöm.
Jaj, mi az? Mi történt? Csak nem egy kiéhezett farkascsorda üvölt az ágyam alatt? Vagy egyszerűen a fejemre csúszott a Mont Blanc csúcsáról a jég? Felgyulladt a ház, százezer indián nyomult a lakásba, hogy megskalpoljon, avagy... Avagy, felébredtem! A vekker adta ezt az artikulátlan hangot.
Fel kellene kelni! Igen ám, csakhogy nagyon jó meleg van itt a paplan alatt. De fél hét! Milyen nap van? A jobb oldalamra fordulok, így sokkal kényelmesebb feküdni, mint a bal oldalamon. Elkések! Hányra is kell bemennem? Mit is kell elintéznem?
A tündérkirálylányt. Mert megmondtam neki világosan, hogy én hoztam le azt a pár csillagot az égrõl. Milyen kedvesen mosolyog rám! Jó lenne megsimogatni a haját!... Mi ez a kerek nyavalya a párnám alatt?! Ez nem haj!... A vekker. Fél hét múlt öt perccel! Mindjárt felkelek. Csak azt tudnám, hogy miért hadonászik az a nyomott fejű hapsi az orrom elõtt azzal a félméteres konyhakéssel? Jaj, belémszúrta!! Hol a tündéri csaj, perceken belül elvérzek?! Jól látok?
Ilyenkor gyorsabban jár reggel az óra. Hat óra negyven. Biztosan hideg van az utcán. Brr! Egy hirtelen mozdulattal kellene kiugranom az ágyból! Ebbõl, a kedvesen puha tolltömegbõl. Mikorra is akartam beérni? Fél nyolcra? Áh, nyolcra is ráérek. Korábban kell este lefeküdnöm, hogy ne legyek ilyen álmos. Áhhh – de jó ásítani. Nem értem, hogyan tarthat egy ásítás háromnegyed hétig? Milyen nap van ma? Biztos, hogy be kell mennem? Nem vasárnap van véletlenül?
Nagy ciki lenne. Bemegyek vasárnap, és sehol senki!...
Szeretek ebben a nagy nyitott kocsiban utazni. A sofõr lassú tempóban vezet, és én nézem az utcán kavargó emberáradatot. Munkába mennek. Munka!!! Nem felejtettem el valamit? Én most álmodok, vagy ébren vagyok? Valaki nyalogatja a lábam!! Mindig mondtam, hogy rövid ez a paplan! Az ember nem tud reggel kényelmesen kinyújtózni. Vajon hány óra lehet? Csörgött már a vekker? Hűha, két perccel múlt háromnegyed! Biztos, hogy jól jár? Nem siet? Talán este elnéztem az idõt és elõbbre állítottam, ezt a kis kerek pimaszt?! Gyorsan elõ a karórát! Tíz perc múlva hét! Na, most már igazán felkelek. Számolok magamban húszig, s kidugom a bal... Nem! A jobb lábam a takaró alól. Huszonegy. Nyertem! Mit csinálok ilyen sok pénzzel? Elõször veszek egy öröklakást, azután egy balatoni villát, kocsit, motorcsónakot, csodálatosan szép bútorokat, kandallót, ruhákat, rágógumit, kakukkos órát. Hol az óra?!
Ez az átkozott megint nem csörgött! Hét lesz öt perc múlva. Valami rejtett, belsõ hibája lehet. Felhúzom hétre, nehogy elaludjak! Negyed kilencre tuti, hogy bent leszek. Majd kitalálok valamit. De mit? Esetleg azt, hogy meghozták a szenet. Igaz, már a múlt héten is meghozták. Csõrepedés lett, beleesett az autóbusz a Dunába, beletörött a kulcs a zárba, orrvérzés...
– Brrrr-brrrr-csiiii-iiing...
Hű, de gyorsan elszállt az éjszaka! Már fél hét? Hogy mi? Mindjárt negyed nyolc?! Ki volt az a hülye, aki hét óra ötre húzta fel az órát?! Most aztán kapkodhatok, nem lesz idõm reggelizni sem! Utálok sietni! Sokkal jobb nyugodtan készülõdni. Ilyen marhaságot! Emiatt a vacak óra miatt idegesítem fel minden reggel magamat! Nem is nézek rá többé!
Hét óra húsz. Felkelek. Nem. De! Nem. De igen! Még egy kicsit. Szó sem lehet róla! Csak fél percet. Egyet sem! Na, gyerünk. Gyerünk! Most vagy soha. Most! Kezdem. Mozdult! Mozdulok. Ülj fel! Felülök. Kint vagy már az ágyból! Azonnal. Felkeltél? Fel. Gratulálok! Köszönöm.
