1.
– Hűha – kapott fejéhez az ápolónő és remegve körülnézett. Na, jól van, senki sem látta, – nyugodott meg, és feltakarította a földről a fejre ejtett picit. Aztán hideg kést nyomott a homlokára, senki sem tudja meg, hogy fejre esett.
Aznap nem is látszott a kisdeden semmi különös. Éppen úgy bepisilt, rugkapált, ordított, mint mindig.
Anyukája boldogan szorította keblecskéjére: – Te kis okos, uncili mókusa mamának, papának, Berczi néninek, Ági bácsinak, nyam, nyam, – és nagy puszit nyomott a fejre ejtett mindkét orcájára.
2.
– Kis fiam ne sírj, a bácsi nagyon szeret téged. Na, gyere csak, adok neked zizit, meg tutti-fruttit – mondta a jóságos doktor úr.
Pistike hajlott a jó szóra, elindult a doktor felé.
– Látja, így kell bánni egy gyerekkel – suttogta csillogó szemekkel a doktor az apának. – Látja, hogy szót fogad. Pistike egy pillanatra megállt, tétovázott. A doktor újra felmutatta a zizit, a gyereket szinte vonzotta az áru, szinte már rohant a doktorhoz.
– A bácsi jót akar neked – mondta a doktor, de nem tudta folytatni, mert érezte, hogy a kisfiú lábacskája belefúródott a testébe. Objektíve kétségtelen egészséges rúgás volt, de a doktor a maga szűk, polgári látókörével nem annyira méltányolta ezt, és felkiáltott:
– Haha! – A gyerek kissé hülye – folytatta aztán lehiggadva. De gyógyítható.
– Közgazdász leszek! – üvöltötte ekkor Pistike.
– Bocsánat, tévedtem. Gyógyíthatatlan – mondta az orvos.
3.
– Inkább legyél ápolónővér a lókórházban, vagy lovastengerész, vagy bármi.
Az apa idegesen sétált fel-alá.
– A gyerek nem szólt egy szót sem.
– Pistike, menj ki játszani a térre. Ott van Pannika, Pirike, meg a többi gyerek is. Te mindig csak itthon ülsz a sarokban, s azokkal a vacak mátrixokkal játszol, azért vagy ilyen sápadt. Hallod, Pistike, menj ki a levegőre, a térre.
De Pistike csak a lineáris térre gondolt.
4.
Már úgy látszott, a gyerek teljesen meggyógyult.
Okos volt, osztályelső. Betéve tudta a Talpra magyart, a Miatyánkot és a marxista filozófia alapjait. Társai szerették őt, becsülték, tisztelték, eszéért, szorgalmáért, szerénységéért, serénységéért. Az alsósok már szinte istenítették. Nevét Sándorral, Alberttel, Tichyvel és Dalnokival egy napon emlegették.
S ekkor történt a szörnyűség. Hirtelen, váratlan.
A tanár megkérdezte a tanítványait, hogy milyen egyetemre akarnak menni az érettségi után.
– A Közgazdaságira – felelte Pistike.
Az osztályon moraj, majd minden ember hátán hideg futott végig.
Aznap egyedül ment haza az iskolából Pistike. Az alsó osztályosok elfordultak, amikor meglátták.
5.
Az egyetemen népköztársasági ösztöndíjat kapott. Tdk-dolgozataiért külföldi társegyetemek versengtek. A rádióban népszerű előadásokat tartott a politikai gazdaságtan kérdéseiről. Hét végén általában külföldi újságírókat fogadott. Vasárnak megjelent könyveit dedikálta.
Ismerősei, régi barátai nem fogadták köszöntését.
6.
Zsebében a vörös diplomával boldogan ment új munkahelyére. Barátságosan fogadták. A főmérnök megelégedetten suttogta az igazgatónak:
– Jó munkaerő lesz, nézd csak az izmait. Olyan erős, mint egy barom.
7.
Pistike nyugdíjba vonulását ünnepelték a gyárban.
Szép múlt állt mögötte. Negyven évet dolgozott, a targoncás brigádban. A fiatalok megbecsülik és már a vezetőség is felfigyelt munkájára. Két éve majdnem kapott 150 forint prémiumot.
– Hűha – kapott fejéhez az ápolónő és remegve körülnézett. Na, jól van, senki sem látta, – nyugodott meg, és feltakarította a földről a fejre ejtett picit. Aztán hideg kést nyomott a homlokára, senki sem tudja meg, hogy fejre esett.
Aznap nem is látszott a kisdeden semmi különös. Éppen úgy bepisilt, rugkapált, ordított, mint mindig.
Anyukája boldogan szorította keblecskéjére: – Te kis okos, uncili mókusa mamának, papának, Berczi néninek, Ági bácsinak, nyam, nyam, – és nagy puszit nyomott a fejre ejtett mindkét orcájára.
2.
– Kis fiam ne sírj, a bácsi nagyon szeret téged. Na, gyere csak, adok neked zizit, meg tutti-fruttit – mondta a jóságos doktor úr.
Pistike hajlott a jó szóra, elindult a doktor felé.
– Látja, így kell bánni egy gyerekkel – suttogta csillogó szemekkel a doktor az apának. – Látja, hogy szót fogad. Pistike egy pillanatra megállt, tétovázott. A doktor újra felmutatta a zizit, a gyereket szinte vonzotta az áru, szinte már rohant a doktorhoz.
– A bácsi jót akar neked – mondta a doktor, de nem tudta folytatni, mert érezte, hogy a kisfiú lábacskája belefúródott a testébe. Objektíve kétségtelen egészséges rúgás volt, de a doktor a maga szűk, polgári látókörével nem annyira méltányolta ezt, és felkiáltott:
– Haha! – A gyerek kissé hülye – folytatta aztán lehiggadva. De gyógyítható.
– Közgazdász leszek! – üvöltötte ekkor Pistike.
– Bocsánat, tévedtem. Gyógyíthatatlan – mondta az orvos.
3.
– Inkább legyél ápolónővér a lókórházban, vagy lovastengerész, vagy bármi.
Az apa idegesen sétált fel-alá.
– A gyerek nem szólt egy szót sem.
– Pistike, menj ki játszani a térre. Ott van Pannika, Pirike, meg a többi gyerek is. Te mindig csak itthon ülsz a sarokban, s azokkal a vacak mátrixokkal játszol, azért vagy ilyen sápadt. Hallod, Pistike, menj ki a levegőre, a térre.
De Pistike csak a lineáris térre gondolt.
4.
Már úgy látszott, a gyerek teljesen meggyógyult.
Okos volt, osztályelső. Betéve tudta a Talpra magyart, a Miatyánkot és a marxista filozófia alapjait. Társai szerették őt, becsülték, tisztelték, eszéért, szorgalmáért, szerénységéért, serénységéért. Az alsósok már szinte istenítették. Nevét Sándorral, Alberttel, Tichyvel és Dalnokival egy napon emlegették.
S ekkor történt a szörnyűség. Hirtelen, váratlan.
A tanár megkérdezte a tanítványait, hogy milyen egyetemre akarnak menni az érettségi után.
– A Közgazdaságira – felelte Pistike.
Az osztályon moraj, majd minden ember hátán hideg futott végig.
Aznap egyedül ment haza az iskolából Pistike. Az alsó osztályosok elfordultak, amikor meglátták.
5.
Az egyetemen népköztársasági ösztöndíjat kapott. Tdk-dolgozataiért külföldi társegyetemek versengtek. A rádióban népszerű előadásokat tartott a politikai gazdaságtan kérdéseiről. Hét végén általában külföldi újságírókat fogadott. Vasárnak megjelent könyveit dedikálta.
Ismerősei, régi barátai nem fogadták köszöntését.
6.
Zsebében a vörös diplomával boldogan ment új munkahelyére. Barátságosan fogadták. A főmérnök megelégedetten suttogta az igazgatónak:
– Jó munkaerő lesz, nézd csak az izmait. Olyan erős, mint egy barom.
7.
Pistike nyugdíjba vonulását ünnepelték a gyárban.
Szép múlt állt mögötte. Negyven évet dolgozott, a targoncás brigádban. A fiatalok megbecsülik és már a vezetőség is felfigyelt munkájára. Két éve majdnem kapott 150 forint prémiumot.